Franciaország ismét rekordszámú turistára számít

Forrás: MTI

 2017. július 11. 15:08

Franciaország az idén ismét rekordszámú turistára számít a terrorfenyegetettség miatti tavalyi visszaesés után, de a kormány továbbra is a hosszú távú erőfeszítésekre koncentrál, azaz, hogy 2020-ban évi 100 millió külföldit fogadjon az ország.

"Az előrejelzéseink szerint Franciaországba 2017-ben 88-89 millió turista látogat, ami 5-6 százalékos emelkedés 2016-hoz képest" - mondta Jean-Yves Le Drian, az idegenforgalomért is felelős  külügyminiszter hétfő este a Párizshoz közeli Givernyben egy konferencián.

"Az év első felében visszatértünk a 2015-ös látogatottsági szinthez", ami az előző rekord volt - emlékeztetett a tárcavezető.


Franciaországba tavaly 83 millió külföldi turista látogatott, míg 2015 végéig 85 millióan keresték fel az országot. A visszaesést az előző kormány a párizsi és nizzai iszlamista merényletekkel, az áradásokkal és a munkajogi reform elleni, zavargásokba torkolló tavaszi tüntetéssorozatokkal magyarázta.

Szakemberek szerint az idén jelentős növekedés tapasztalható már az év eleje óta, Franciaország továbbra is a világ elsőszámú turisztikai célpontja, ugyanakkor a külügyminiszter által megjelölt idei 88-89 milliós látogatói célszámot túl ambiciózusnak tartják.

A szomszédos Németországból és Spanyolországból érkezők száma 2017-ben több mint három százalékkal nő. A távolabbról, Japánból, Brazíliából vagy Oroszországból érkező turisták száma - akik tavaly jelentős mértékben elmaradtak -, az idén eddig közel 30 százalékkal emelkedett tavalyhoz képest. Az indiaiak több mint 20, az amerikaiak pedig 16 százalékkal többen érkeznek a külügyminiszter közlése szerint, aki szerint a kedvező adatok a repülőjáratok kapacitása jelentős növekedésének és az árak csökkenésének is köszönhetők.

Jean-Yves Le Drian megerősítette az előző kormány által kitűzött célt, miszerint 2020-ra 100 millió turistát szeretne az ország fogadni. Ehhez szerinte "az eszközöket illetően nagy hatékonyságra, az irányításban pedig nagy összhangra" lesz szükség, de mindenekelőtt további "beruházásokra a vendéglátóiparban és az infrastruktúra-fejlesztésben".


A nemzetközi turizmusból 2020-ra egyébként 50 milliárd eurós bevételre számít a kormány.
"A végcél 300 ezer új munkahely teremtése az országban" - hangsúlyozta a miniszter.

A turisztika a francia GDP 8 százalékát adja, mintegy 2 millióan dolgoznak az ágazatban.