Varjúhájjal zöldítik a bécsi villamospályákat

Forrás: turizmus.com

 2022. augusztus 24. 16:30

Bécsben a villamospályák kizöldítésére törekednek. A Simmeringer Hauptstraßén most fű helyett varjúhájfélékkel kísérleteznek a pályazöldítésnél, a Landstraßer Gürtelen pedig minimalizálják az építési terület szén-dioxid kibocsátását. Ami beválik, abból a jövőben sztenderd lesz a sínfelújításoknál.

„Minden villamospálya-felújításnál és új pályák építésénél megvizsgáljuk, hogy alkalmas-e a helyszín füvesített villamospálya létrehozására. Bécsben már nyolc kilométernyi füvesített pályaszakasz van, de folyamatosan növelni szeretnénk az arányukat" – mondta Günter Steinbauer, a bécsi közlekedési vállalat, a Wiener Linien ügyvezetője annak kapcsán, hogy a cég több klímabarát megoldást is tesztel a pályafelújítások során.

A Landstraßer Gürtelen olyan megoldásokkal kísérleteznek, amelyekkel az építkezések során jobban megfelelhetnek a fenntarthatósági szempontoknak és minimalizálhatják a szén-dioxid-kibocsátást. Így például az építési területen elektromos meghajtású munkagépekkel dolgoznak és ahol műszakilag lehetséges, újrahasznosított betont használnak. A felhasznált áram pedig száz százalékban megújuló energiaforrásokból származik. A cél, hogy a jövőben még egy lépéssel továbblépjenek és az építkezéshez szükséges energiát a helyszínen állítsák elő.

Füvesített villamospálya a Sonnwendviertelnél

Fotó: Wiener Linien / Manfred Helmer

A másik kísérleti szakasz a Simmeringer Hauptstraßén van, ahol a villamospálya bezöldítésénél fű helyett varjúhájfélékkel próbálkoznak, méghozzá kétféle módszerrel. Az egyik esetben levéldugványokat szórnak ki, a másik kísérleti területen pedig a gyeptéglához hasonló, előnevelt elemekkel rakják ki a két sín közti részt. A varjúhájfélék előnye a füvesített villamospályákkal szemben, hogy jobban ellenállnak a különböző környezeti behatásoknak és nem igényelnek locsolást.A közúti forgalmat és a taposást természetesen ezek a növények sem bírják, így csak olyan területeken alkalmazzák a megoldást, ahol nincsenek intenzív használatnak kitéve. Azt azonban ki szeretnék próbálni, hogy az alkalmankénti használatot – például mentők, tűzoltók – kibírják-e, ha gyeprács közé ültetik őket. A különböző megoldásokat 2023 végéig vizsgálják és értékelik. Amennyiben a varjúhájfélék beváltják a hozzájuk fűzött reményeket, 2024-től ezeket használnák.

Az osztrák fővárosban jelenleg 172 kilométernyi villamospálya van, a bécsi villamosok tavaly 23,3 millió kilométert tettek meg. Idén összesen 30 helyszínen kilenc kilométernyi sínpálya újul meg Bécsben 37 millió euróból. A pályafelújításokon ötszáz ember dolgozik – közölte Bécs Város Külképviseleti Irodája.