Ekkora bírságot szabott ki összesen 2023-ban a Gazdasági Versenyhivatal

Forrás: MTI

 2023. december 30. 11:47

A GVH tevékenységét egyebek között az elkülönített visszaélés-bejelentési rendszer, az aktív versenyfelügyelet, a határozott fellépés a technológiai óriáscégekkel szemben, a családok és a sérülékeny fogyasztói csoportok kiemelt védelme, az infláció letörése és a gyors fúziókontroll jellemezte idén.

Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke a 2023-as évet összegezve közleményben úgy fogalmazott: „a fair versenynek minden helyzetben van értelme. Így volt ez 2023-ban is, mely esztendő az infláció gyors letörésének az éveként vonul be a magyar gazdaság történelmébe. 2024 várhatóan a gazdasági növekedés helyreállításának az éve lesz, amikor szintén nagy jelentősége lesz a verseny védelmének.

A fair verseny megőrzéséhez kíván hozzájárulni a nemzeti versenyhatóság 2024-ben is a Magyar Compliance Akadémia elindításával, amely egy beszélgetés-sorozat a gazdaság szereplőivel a jogszerűtlen magatartások megelőzésére és az edukációra helyezve a hangsúlyt”.

Kifejtették, hogy a GVH panasz- és bejelentéskezelési rendszere keretében évek óta működteti az elkülönített visszaélés-bejelentési rendszert: 2023-ban 1300-nál is több panaszt és közel 100 bejelentést kezelt a nemzeti versenyhatóság.

Több kartell felszámolását fejezték be idén is a GVH szakemberei

Fotó: 123rf.com

A GVH 2023-ban is aktív versenyfelügyeleti tevékenységet végzett: az idén lezárult eljárásokban a GVH Versenytanácsa összesen több mint 2,2 milliárd forint bírságot szabott ki, az elmarasztalt cégek pedig ezen felül – a versenyhatósági vizsgálatok eredményeként – mintegy 250 millió forintos kompenzációt vállaltak a fogyasztók felé.

Az idén is több kartell felszámolását fejezték be a versenyhatóság szakemberei, ilyen volt a több mint 300 millió forintos bírsággal zárult eljárás, amelyben az ország egészét érintő közúti kartellt tárt fel a szervezet.

Példaként hozták a budapesti menetrend szerinti hajójáratok üzemeltetésére kiírt közbeszerzés elnyerésére szerveződött, dunai hajós cégek között létrejött tiltott együttműködés feltárását is. Utóbbi ügyben a GVH Versenytanácsa a bírságcsökkentést is visszavonta, mert kiderült, hogy a kartellező hajós cégek csak színlelték az együttműködést a versenyhatósággal.

Az összes bírságcsökkentés mértéke 2023-ban mintegy 827 millió forint volt. A GVH versenytanácsa idén 89 ügyet zárt le, ami nagyságrendileg megegyezik a tavaly lezárt ügyek számával.

A szervezet 2023-ban is határozottan fellépett a technológiai óriásvállalatokkal szemben. Ennek egyik jó példája, hogy november végén lezárta a TikTok vizsgálatát, amely során globális hatású eredményeket ért el. A nemzeti versenyhatóság jelenleg is vizsgálja a Rakuten-csoportba tartozó Viber magatartását, 2023 júliusában pedig eljárást indított a Microsofttal szemben.

Kiemelték azt is, hogy Rigó Csaba Balázs márciusban javaslatot tett az online Árfigyelő rendszer létrehozására, amely július 1-jétől az árak összehasonlíthatóságával és erőteljes versenyélénkítő hatásával – a kormányzati és más intézkedések mellett – hozzájárult az élelmiszer-infláció jelentős mértékű csökkentéséhez, az infláció egyszámjegyűre történt leszorításához.