Göktas Merdol: Mindig öt évre előre tervezünk

Szerző: Fucskó Hajnalka

Forrás: Turizmus Panoráma

 2015. július 09. 18:00

A Törökország-specialista Green Travel azon kevés utazási iroda egyike, melynek a válság sem törte meg a fejlődését. Göktas Merdol ügyvezető a több lábon állásban hisz, és a kölcsönös bizalomra épülő partnerségben látja cégük fő erősségét – mondta a Turizmus Panorámának adott interjúban.

– Paradox módon a Green Travel fejlődése épp akkor vette legnagyobb lendületét, amikor a többi hazai utazási iroda a pénzügyi válság következményeit nyögte. Mi volt a titkuk?

– Mire 2008-ban világszerte kitört a válság, mi már, mondhatni, megedződtünk: Törökországban ugyanis már 2000-ben elkezdődött a folyamat, egyetlen nap alatt 56 bank ment csődbe, jött a defláció, egy évvel korábban pedig a több mint 50 ezer halottat követelő izmiri földrengés sújtotta az országot. Saját kárunkon tanultunk ezekből az abnormális helyzetekből, hiszen leállt a törökországi kiutaztatás. Nevezetesen: akinek a krízis után még marad pénze utazni, az duplán megnézi, mit kap érte; ekkortól helyeztük át a hangsúlyt a minőségre. Mire Magyarországot elérte a válság, amelynek nyomán az évi 350 ezer főről 100-130 ezerre esett vissza a kiutaztatás, már tudtuk, mit kell tenni: a megmaradt utasoknak nem az olcsót, hanem a legjobb ár-érték arányú szolgáltatásokat kínáltuk.

 

– Éppen húsz éve alapította meg a cégcsoport első tagját. Mekkora most a Green-
birodalom?

– 2007 óta évről évre 25-30 százalékkal növeltük árbevételünket, cégcsoport szinten mostanra túlléptük a 15 milliárd forintot. Ebből 7 milliárdot hoz a kiutaztató Green Travel, a többi megoszlik a charterbróker Green Air, az öt saját közvetítő irodánkat működtető Green Holidays, a beutaztató Orange Tours, a szoftverfejlesztéssel foglalkozó Orange Technology és az autós üzletágra specializálódott Green Cars között.

Magyarországon kívül jelen vagyunk Csehországban, Szlovákiában, Lengyelországban, Olaszországban és Hongkongban, valamint Törökország 10 városában.

Tavaly több mint 30 ezer magyar és közel 40 ezer török utazott velünk külföldre. Idén a magyar piacról további 30 százalékos bővülésre számítunk, ennek megfelelően a vagyoni biztosítékunkat erre az évre 1 milliárd 60 millió forintra emeltük. Főszezonban már heti 18 járatot közlekedtetünk Magyarország és a török riviéra között, ami új rekord a kiutaztatási piacon. Számításaink szerint az idén Törökországot választó 50-55 ezer magyar utasból több mint 28 ezren a Greennel utaznak majd. De jelen vagyunk más földközi-tengeri nyaralódesztinációkban is.

 

– Évről évre meghökkentik valamivel a szakmát: Green Outlet, Green-franchise, Green Pontok, dubrovniki charter, belépés a hajós utak piacára, idei újdonságaként pedig az antalyai járatnyitás Sármellékről. Az ötleteik hány százaléka válik üzletileg megalapozott valósággá?

Innováció és kockázatvállalás nélkül nem lehet tartós sikereket elérni. Mindig öt évre előre tervezünk, filozófiám szerint nem a mai napnak kell élni, mert törzs­utasaink és viszonteladóink is folyamatosan igénylik az újdonságokat. És 10 ötletünkből 6-7 beválik. A felsoroltak közül a belföldi piacra kitalált Green Outlet projektet abbahagyjuk, mert nem volt rá kereslet, és – mint ismert – a dubrovniki charter sem indult el, de legalább megpróbáltuk. Az összes többi azonban bejött: Sármellékről 78 százalékos töltöttséggel repül az antalyai charter, amellyel visszacsábítottunk a magyar piacra olyan utasokat, akik korábban Bécsből utaztak a török riviéára.

Az új lábunknak számító Horvátországban már mostanra értékesítettük azt a mennyiséget, amit tavaly egész szezonban. A horvát tengerpart sajátossága, hogy főszezonban nem lehet szállást találni, nálunk viszont akkor is lesz kínálat, mert tőkeerőnknek köszönhetően ősszel nagy mennyiségben vásároltunk garanciális helyeket.

A hajós utazás is szépen fejlődik: két hónap alatt eladtuk azt a kapacitást, amire az MSC-vel egész évre szerződtünk.

 

– Miként értelmezhetőek a tavaly elindult, és viharos gyorsasággal szaporodó Green Pontok? Első lépés a saját hálózat építése felé, amitől tart a szakma egy része, vagy pusztán rendkívül ügyes márkaépítésről van szó?

– A Green Travel a jövőben is klasszikus tour operator marad. Egy partnerhálózatot építettünk fel, amelynek – részben a Quaes­tor kihullása miatt – már 124 pontja van. Ezek a viszonteladók, saját nevük megőrzése mellett, felvették ugyan a Green arculatát, de nem kértünk tőlük kizárólagosságot az értékesítésben. A Green Pontok egy olyan rendszer részesei lettek, amelyben folyamatosan speciális előnyöket élvezhetnek, és nem a jutalék a meghatározó. Nem győzzük eleget hangsúlyozni: 2015-ben Magyarországon egyedüliként a Green Travelnél nem lehet online foglalni, ellenben honlapunkról egyenesen a partnerirodáink oldalára tereljük az érdeklődő utasokat. A Green Pontok számára szoftvert fejlesztettünk, megteremtettük a Green Pont-honlaphálózatot, emellett idén májusban elindítottuk az internetalapú Green TV-t, ami azt jelenti, mindenki kapott tőlünk ajándékba egy LCD-televíziót a kirakatába, s ezen 24 órában futnak a legfrissebb akcióink és ajánlataink.

Az összes innovációnk arra épül, segítsük a partnereinket abban, hogy betérjen hozzájuk az utas. A statisztikák bennünket igazolnak, mert az összes Green Pont forgalma növekedett az előző évihez képest.

 

A cikk a Turizmus Panoráma júniusi számában jelent meg. Ön még nem előfizetőnk? Kattintson ide!