Green fieszta Visegrádon

Forrás: turizmus.com

 2015. január 12. 16:01

Háromnapos és csaknem 300 fős, nagyszabású rendezvényen, ahogy ők nevezték workshow-n van túl a Green Travel: részben a tavalyi rekordévet is megünnepelendő, a visegrádi Hotel Silvanus-ba invitálta partnereit. A résztvevők 23 törökországi hotel képviselőivel is találkozhattak.

Igazi rekordéven van túl a Green Travel, 2014-ben 30 ezer főt utaztatott külföldre, és 30 százalékkal, 15 milliárd forintra tudta növelni árbevételét, ezáltal a második legnagyobb forgalmú tour operatorrá lépett elő a piacon – mondta el Göktas Merdol tulajdonos-ügyvezető. Kevesen tudják, hogy a Green Travelnél csaknem olyan súlyt képvisel a beutaztatás mint a kiutaztatás, évente 24-26 ezer főt utaztatnak hazánkba, illetve Európába.

Az idei kínálatról elhangzott: 2015-ben 11 desztináció lesz elérhető heti 22 indulással, s megvannak a megállapodások és a slotok arra az esetre is, ha a gépek megtelnének, és újakat kellene forgalomba állítani. A tavalyi év újítása volt Horvátország, mely saját bevallásuk szerint nehezen indult ugyan be, de végül annál jobban teljesített, ezért idén is nagy reményeket fűznek ehhez a desztinációhoz, olyannyira, hogy duplázzák a kapacitásokat.

Szintén erősítenek Görögországban, itt a már megszokott budapesti indulások mellett (Korfu, Kréta, Rodos, Zakynthos, Kos), idén Debrecenből Korfu és Kréta lesz a két elérhető desztináció. Heti két indulást kínálnak idén Máltára, ahova lesznek 4-5 és 9-10 napos csomagok is. Az egyik legnagyobb újdonság pedig az, hogy mostantól a Green Travelnél is foglalhatók az MSC Cruises útjai, méghozzá valós időben. Erre saját oldalt hoznak létre greenhajo.hu címen, mely hamarosan elindul.  Ebben az évben már mindhárom nagyobb repülőtérről közlekednek, Budapest és Debrecen után 2015-től Sármellékből is indulnak charterek Antalyába. Bővítik a Green Mini Clubot is, amely idén még több hotelben lesz elérhető. Minderről a február 14-i katalógusbemutatón adnak majd bővebb tájékoztatást.

 

Őszinte hangvételű prezentációjában Göktas Merdol kiemelte: a jövőben is kizárólag partnereire támaszkodnak az értékesítésben, és az eddigieknél is nagyobb hangsúlyt fektetnek a brandépítésre. Ennek érdekében több online megjelenést, erőteljes Facebook aktivitást, és a Green pontok erősítését tervezi, a jelenlegi 132-ről körülbelül 150-re bővülhet ezeknek a száma. Azok a viszonteladó partnerek, akik ebbe a körbe tartoznak, olyan előnyöket élvezhetnek, mint például hírlevelek az egyedi akciókról, extra katalógusrendelés , vagy study tourokon való részvétel. A Green Pontok számára szintén nagy előny, hogy a tour operator a Travelgate-el együttműködve ingyen felajánlja, hogy az adott iroda oldalába integrálják a Green Travel online rendszerét, mindenkinek a saját profilja szerint. Hasonlóan praktikus és a Green Pontoknak szintén ingyenes plusz a Green TV, amely a kirakatba helyezhető és 24 órában üzemel.

A háromnapos visegrádi workshow-ra 23 törökországi top hotellánc is meghívást kapott, képviselőinek lehetőségük nyílt a bemutatkozásra és kapcsolatok építésére a hazai szakemberekkel.