Gyalogos-kerékpáros híd épül Dunakiliti és Doborgaz között

Forrás: Kisalföld

 2019. március 18. 15:46

A turizmust, valamint három, a bősi erőmű felvízcsatornája által elzárt csallóközi magyar falu összeköttetését is szolgálja a Dunakilitinél felépülő új gyalogos-kerékpáros Duna-híd.

A híd megépítéséről – a Magyar Közlönyben is megjelent – megállapodást írt alá Magyarország és a Szlovák Köztársaság kormánya.

A Dunán átívelő szerkezet a tervek szerint 2021 augusztusára készül el, a fejlesztésre 10,5 millió euró (mintegy 3,3 milliárd forint) áll rendelkezésre. Az összeg 85 százalékát az európai uniós finanszírozású Szlovákia–Magyarország Együttműködési Program biztosítja, a maradék 15 százalékot pedig a két ország önerőként teszi hozzá – olvasható a kisalfold.hu hírportálon.

A gyalogos-kerékpáros Duna-híd látványterve

Fotó: kisalfold.hu

A pénzből egy többnyílású híd valósul meg, amelyhez a magyar oldalon 760, a szlovák részen 1,6 kilométer hosszú kerékpárutat építenek. A tervek szerint a híd olyan teherbírású lesz, hogy akár nehézgépjárművek – például tűzoltó- vagy vízügyi autók – is áthaladhassanak rajta, ami katasztrófahelyzetben jelenthet segítséget.

Kapcsolódó cikkek