Gyorsvasút épülhet a V4-ek között

Forrás: MTI

 2018. szeptember 05. 16:09

A négy visegrádi ország illetékes miniszterei megállapodtak arról, hogy jövő őszig megvalósíthatósági tanulmány készül az országaikat összekötő gyorsvasút építéséről.

Miközben a gazdasági növekedést illetően a visegrádi csoport az uniós fejlődés motorja, az infrastrukturális hálózat kiépítettségében le kell gyűrni a versenyhátrányt - jelentette ki Szijjártó Péter.

Nyugat-Európában rendkívül magas sebességgel haladó vasútvonalakon lehet keresztül-kasul utazni, térségünkben ez még egyáltalán nem adott - tette hozzá. A V4-országok ezért összefogtak, és megkezdik a megvalósíthatósági tanulmány kidolgozását a Budapestről Pozsonyon és Brünnön át Varsóba haladó gyorsvasút megépítésére - mondta el Szijjártó Péter.

Azért néhányat még kell aludni, mire ilyen vonattal száguldhatunk Varsóba

Fotó: pixabay

Olyan vasutat kell elképzelni, amelynek a végsebessége 250 kilométer per óra felett lesz - közölte. A magyar kormány 1,5 milliárd forintot biztosított a tanulmány kidolgozására. A közbeszerzési eljárást még az ősz folyamán kiírják annak érdekében, hogy a tanulmány jövő ősszel a döntéshozók asztalára kerülhessen - mondta el Szijjártó Péter.

A miniszter leszögezte: mára vitathatatlanná vált, hogy a V4 országok jelentik az Európai Unió növekedésének motorját. A közép-európai országok gazdasági növekedési üteme együttesen meghaladta a 4 százalékot, míg az uniós átlag 2,5 százalék - mondta Szijjártó Péter.

"Ha a V4 országok gazdaságát egybeszámítjuk, ez az EU egyik legnagyobb piaca" - jelentette ki, megjegyezve: a gazdasági teljesítmény alapján a közép-európai gazdasági térség a világ legnagyobb gazdaságait tömörítő G20 tagja is lehetne".

A miniszter tájékoztatása szerint a krynicai fórumon kétoldalú megbeszélést is folytatott Andrzej Adamczyk lengyel infrastrukturális miniszterrel, Érsek Árpád szlovák közlekedési miniszterrel és Elzbieta Rafalska lengyel család-, munkaügyi és társadalompolitikáért felelős miniszterrel. Tárgyalt a lengyel állami légitársaság, a LOT vezetőivel is.

A közép-európai Davosnak is nevezett krynicai fórumot 28. alkalommal szervezték meg. A rendezvényen mintegy ötezer vendég vesz részt. Csütörtökig több mint 180 pódiumbeszélgetést és előadást tartanak a gazdaság, a politika, a regionális és az önkormányzati együttműködés tárgykörében.