Kirándulás a nyomornegyedbe

Szerző: Veér Jenő

Forrás: turizmus.com

 2018. augusztus 16. 11:09

A hajléktalan idegenvezetők már nem kuriózumnak, hanem inkább a hivatalos guidok komoly konkurenciájának számítanak az osztrák nagyvárosokban. Olyannyira, hogy immáron több nagy osztrák utazási ügynökség is frissítette kínálatát az „Obdachlosen” túrákkal.

Az ötlet nem új, csak a régi kicsit „szociálisabbá” és főleg törvényessé tétele után eladhatóvá és „szalonképessé” vált. Kezdetben néhány, nyelvet is beszélő és a hajléktalanok körülményeit belülről ismerő ember csak úgy, a sarkokon ajánlgatta a szegények, az utcán életszerűen tartózkodók környezetének látványosságait a turistáknak, természetesen tarifa nélkül. A két órás séta végén mindenki annyi pénzt adott, amennyit számára ért a  kirándulás a nyomornegyedben. Az így szerzett bevétel természetesen adómentes volt, és nem élvezte a pénzügyi kormányzat támogatását. Azonban néhány iroda egy új kínálat bővítő attrakciót látott a programban és szervezett formában vette az eladási palettájára az újdonságot. Elsőnek a Shades Tours alkalmazott ez év elején hajléktalan idegenvezetőket, előre leellenőrzött programmal.

A bécsi Operaház, ahová rossz időben a hajléktalanok behúzódhatnak

Fotó: pixabay.com

Azóta a rendszeres és naponta többször is  láthatják az érdeklődők a  hajléktalanok legfrekventáltabb szabadtéri és fedett szállásait,  benézhetnek azon gyógyszertárakba, ahol orvosi tanácsolat is adnak a gyógyszerek mellé, sőt elmehetnek a bécsi Operaház rejtett zugaiba is, ahova rossz időben a hajléktalanok behúzódhatnak. A programnak az iroda szerint van egy komoly szociális indítéka is.

Az idegenvezetők rendszeres munkaviszonyban vannak, szabályos munkabért kapnak, és a cég megfizeti utánuk a törvényesen előírt adókat és járulékokat. Az irodák a program és az idegenvezetők folyamatos ellenőrzésével szavatolják a résztvevők biztonságát, mérik az elégedettséget. Mint Perrine Schober, a Shades Tours  ügyvezetője elmondta, a termékfrissítés bevált, de a program bővítését – egyelőre – nem tervezik.

Kapcsolódó cikkek