Hajós utak és webes újdonságok

Forrás: turizmus.com

 2017. október 11. 17:49

Páratlan dunai panoráma, felújított rendezvényhajók, folyami hajóutak, valamint az utazási irodák munkáját megkönnyítő korszerű webes technológiák álltak a MAHART PassNave Kft. és a TravelGATE Kft. partnertalálkozójának a fókuszában.

Az október 11-i rendezvény – melyre a szaksajtó képviselőin kívül többnyire utazási irodák, vagyis a két cég partnerei kaptak meghívást – a 2017. évi OpenGATE Roadshow budapesti állomása volt. Helyszínül pedig a MAHART Passnave Kft. egyik büszkesége, az idén nyáron felújított Budapest rendezvényhajó szolgált.

A félnapos rendezvény első felében a MAHART PassNave és utazási irodája, a MAHART Tours munkatársai mutatták be újdonságaikat, és a vendégeknek módjukban állt az előadások közötti szünetben a szintén frissen felújított Győr rendezvényhajót is bejárni.

Az előadásokból megtudtuk, hogy a MAHART legnagyobb rendezvényhajója – egyben zászlóshajója – a Budapest konferenciahajó. A kétszintes, maximum 300 fő befogadására alkalmas hajó belső terét modern, letisztult és elegáns vonalak jellemzik. Az alsó és felső éttermi része zárt, a felső szinten a télikert üvegfalai alkalmassá teszik, hogy nyáron nyitott, télen zárt térré alakítható legyen. Ezen felül egy nyitott terasz is a vendégek rendelkezésére áll. A rendezvényhajó akadálymentesített, kiváló technikai felszereltsége – 4 db beépített projektor és vászon, tolmácseszközök – révén pedig alkalmas előadások, sajtótájékoztatók, konferenciát rendezésére.

 

Az elegáns Győr a közepes rendezvényhajóik közé tartozik, 80 fő befogadására alkalmas, s ahogy a Budapest, úgy ez is fűthető és légkondicionált, azaz teljesen négy évszakos.

A cég szárnyashajói – a Bibic, a Vöcsök és a Sólyom – egyedülállóak a magyar piacon, s mint megtudtuk, nemcsak menetrendszerinti járataik vannak – melyek igen népszerűek – , hanem lehetőség van ezek bérlésére is csoportok, cégek, csapatépítő tréningek, tanulmányutak szervezéséhez.

A MAHART Tours több mint 20 éves múlttal büszkélkedik, tevékenységük 3 fő alappillére a nemzetközi kompjegy értékesítés – több mint 60 komptársasággal állnak kapcsolatban – , a tengeri hajós körutazások, valamint a folyami hajóutak szervezése. A tengeri hajós körutazások szervezésében több mint 10 hajótársaság segíti munkájukat, melyek révén utasaik beutazhatják a világ tengereit és óceánjait.

Mint megtudtuk, a magyar utasok által legkedveltebb úti célok a Földközi-tenger keleti- és nyugati medencéjét, valamint a norvég fjordokat és balti fővárosokat bebarangoló hajóutak. Kiemelt partnereik Európában az olasz MSC hajótársaság és a spanyol Pullmantur.

A magyar utazási piacon a MAHART Tours rendelkezik a legszélesebb nemzetközi folyami hajóút választékkal. A Duna, valamint Németország, Franciaország, Spanyolország, Portugália folyói mellett az ajánlatok között megtalálhatóak egzotikusabb hajós utazások is a Volgán, az Amazonason és a Jangcén.


A rendezvény másik házigazdája, a TravelGATE Kft. volt, melynek ügyvezetője, Bodza Ferenc részletes előadásából az irodás partnerek közelebb kerülhettek azokhoz az új webes technológiákhoz, melyek munkájukat megkönnyítik. Az előadásból kiderült, hogy a TravelGATE egy professzionális utazási rendszer, mely a partner tour operátorok aktuális ajánlatait naponta begyűjti és egy egységes, jól kereshető felületen jeleníti meg (a partner utazási irodák weboldalain). A rendszerben lévő ajánlatok naponta automatikusan frissülnek.

A 4 éves – és folyamatosan bővülő partnerhálózattal rendelkező cég – számára fontos, hogy a legkorszerűbb webes technológiákat alkalmazva olyan weboldalakat készítsenek, melyekre a látogatók szívesen visszajárnak.

Partner utazási irodáik számára elérhető a TravelGATE belső admin felülete is: a „Magellán rendszer”, mely az összes elengedhetetlen és kényelmi funkciót tartalmazza, mellyel a munka során az irodák szembesülnek.

A cég fő tevékenysége mellett számos egyéb szolgáltatást is nyújt, ilyenek a Facebook, Adwords, illetve e-marketing kampányok kivitelezése, webhosting, SEO-tanácsadás, weboldalak fejlesztése, webdesign, valamint nagy hangsúlyt fektetnek a tanácsadásra és betanításra, mind a weboldal felépítésében, mind a kezelésében.

A jó hangulatú szakmai találkozó egyik attrakciója az egyórás városnéző sétahajózás volt, miközben a vendégek a Corvina Catering és az Európa Catering jóvoltából finom falatok mellett folytattak eszmecserét.

Kapcsolódó cikkek