Hamarosan újraindul az ingyenes Interrail-program
Korábban történt
Erről Ujhelyi István európai parlamenti képviselő tájékoztatta az MTI-t. A politikus elmondta, idén nyáron tizenötezer európai fiatal jutott hozzá az ingyenes vonatjegyekhez, a novemberben megnyíló második pályázati körben pedig tizenkétezren élhetnek a lehetőséggel. Tájékoztatása szerint az Európai Bizottság által szervezett konferencián elhangzott, hogy az eddigi nyertes pályázók hetven százaléka szerint az InterRail-bérlet nélkül nem lett volna lehetőségük külföldre utazni. Köztük mintegy kétezer olyan fiatal volt, akinek ez volt az első önálló útja külföldön.
![]() |
Vonat a kölni főpályaudvaron, ide is eljuthatnak az Interrail-bérletesek |
Fotó: pixabay |
Az unió ingyenes programjának pályázata május végén jelent meg, feltétele volt, hogy a jelentkező uniós állampolgár legyen és 2018-ban 18 éves. Pályázni legfeljebb négy helyszínre lehetett, a pályázatokban szerepeltetni kellett az úti célokat, amelyek közül azok élveztek elsőbbséget, amelyek az uniós bizottság kulturális örökség évének kitüntetett városait vagy régióit jelölték meg.
A kiírás szerint a fiatalok egyedül vagy többedmagukkal is utazhatnak, főként vasúton, különleges esetekben azonban alternatív közlekedési eszközöket is igénybe vehetnek - busz,komp -, illetve repülhetnek.
Az utazások támogatására idén 12 millió euró állt rendelkezésre, a 2021 és 2027 közötti uniós költségvetési ciklusban azonban már 700 millió eurót terveznek erre fordítani.