Hány repülőgép van a világon?

Forrás: turizmus.com

 2017. szeptember 04. 12:08

Nos, ezt elég nehéz számon tartani, még ha minden gépnek komoly „anyakönyvi bizonyítványa” van is, hiszen számos a titkos magángép, no meg a z egyes országok katonai légi ereje sem szívesen ad erről közre adatokat, legfeljebb ha felszálltak - de olykor akkor se.

De hogy egyszerre hány utasszállító hasítja az eget, azt már könnyebb megtudni, hiszen engedélyt kell erre kérniük az illetékes légügyi hatóságoknál.


Az Alltomresor.se online svéd turisztikai portál szerint 16 000 utasszállító repülőgép mozog a levegőben, egy időben, világszerte. Ez a hozzávetőleges szám a csúcsforgalomra érvényes, azaz pénteken délután kettő és négy között, júliusban vagy augusztusban. Ezek a repülés legfeszültebb órái. Januárban vagy februárban csupán 13 000 tűnik fel egyszerre a radarok képernyőjén, egy átlagos hétköznapon.

Az utóbbi tíz évben hatalmas növekedés tapasztalható a légi közlekedésben, elsősorban a fapadosoknak köszönhetően, de annak is, hogy az ázsiai országok gazdasága, ebből következően légiközlekedése óriásit fejlődött. ami természetesen több gépet igényel.

A svéd lap a Telegraph-ra hivatkozva azt írja, hogy a személy- és áruszállításban ma 23 600 repülőgépet használnak. Az airliners.net weboldal szerint ez a szám - beleértve a katonai eszközöket, de kizárva a kis magángépeket - mintegy 39.000. Persze ez az adat sem egészen pontos, hiszen a katonai légi arzenálokról aligha van nyilvános statisztika.


Az utaszállító repülőgépgyártást két óriás uralja, a Boeing és az Airbus – ebben mindenki egyetért. Tavaly, az Airbus 688, a Boeing pedig 748 új monstrumot szállított megrendelői számára. A leggyakoribb repülőgép modellek a Boeing 737-es és az Airbus A320.  A legtöbb repülőgépet az American Airlines üzemelteti: 1789 gépe mintegy 147 millió utast szállít évente –  az utaszám 2015-ös adat.