Harminc éve szervez zarándokutakat a Makrovilág

Szerző: Elek Lenke

Forrás: turizmus.com

 2016. június 15. 15:22

A turisztikai jellegű utazásoknak mintegy 8 százaléka sorolható a zarándokutak közé, amelynek hazai piacvezetője, a Makrovilág a napokban ünnepli fennállásának 30. évfordulóját.

Ebből az alkalomból tartott sajtótájékoztatót Madari Gyula, a Makrovilág Utazási és Zarándokutazási Iroda tulajdonosa, melynek keretében rövid számvetéssel szolgált és elemezte a jelenlegi helyzetet.

Évtizedeken át Magyarországon tiltott volt a vallási utak szervezése, majd a rendszerváltás előtt néhány évvel nyílt arra lehetőség, hogy e területre specializálják magukat. A klasszikus zarándoklatok száma újabban csökken, mert a jelenlegi aktív generáció már nem nagyon jár hittanra, templomba és hiányoznak a teológiai ismereteik.  A zarándokutak szervezése elhivatottságot, szakrális lelkületet kíván, ugyanakkor az emberek egy része csupán divatból vág neki az El Caminonak – jegyezte meg Madari Gyula..

Közben jelentősen változtak az utazási szokások is, újabban vannak, akik egyéni szervezéssel, online foglalással és más módon vágnak neki a vallási célú utaknak.

Az iroda a 30 éves évforduló alkalmából számos kedvezményt nyújt: jubileumi évkönyvet jelentetnek meg, kiállítást szerveznek, „30 év kegyelem” jegyében, folytatják a Világjáró sorozatot, és egy évig minden hó 15-én 10 százalék árengedményt nyújtanak útjaikból.

Az elmúlt 30 év alatt több mint félmillió utazást vásároltak tőlük a hívő emberek. Sokan vágtak neki a Szentföldnek az ő szervezésükben.

Ezért is hívták el az eseményre Váradi Jánost, az El Al légitársaság magyarországi képviselőjét, aki beszámolt róla, hogy míg a világ egyik fele küzd a terrorizmussal és a migráns helyzettel, ami visszaveti a turizmust, addig az Izraelbe igyekvő magyarok száma egyre nő. Tavaly 16 ezren utaztak – adataik szerint – Izraelbe, a kiutaztatáson három légitársaság osztozott. A forgalom 60 százalékát az El Al bonyolította. Idén az év első négy hónapjában 4 százalékkal nőtt az Izraelbe tartó magyarok száma, akik azonban nemcsak szentföldi zarándoklat céljából utaztak Izraelbe.