Harminc helyet lépett előre a magyar kerékpársport a világranglistán

Forrás: turizmus.com

 2023. április 13. 12:47

Öt év alatt több, mint 30 helyet lépett előre a magyar férfi országúti kerékpározás a világranglistán. 2017-ben a 63. helyen jegyezték a magyar bringasportot, míg a 2022-es évet már a 29. helyen zárta a sportág.

A jelenleg jegyzett versenyzők közül a ranglista pontokat Valter Attila (TJV), Fetter Erik (EOK), Peák Barnabás (HPM), Karl Ádám (EPR), Dina Mátron (ATT), Drijver Bertold (EPR), Szijártó Zétény (UCM) és Kusztor Péter (TNN) szállították - közölte a Magyar Kerékpáros Szövetség.

A hazai kerékpársport szárnyal az elmúlt években, amely mára világranglista pontokban is érzékelhető. A 124 jegyzett nemzet közül néhány évvel ezelőtt még a középmezőnyben helyezkedtünk el, mára azonban felzárkóztunk az élbolyhoz, megelőzzük a szomszédos Horvátországot, Szlovákiát, Szerbiát, Romániát.Emellett magunk mögött hagytuk Izraelt, az Arab Emirátusokat és Kínát is. Az erősorrendet továbbra is Belgium vezeti, őt követi Franciaország és Spanyolország.

Princzinger Péter, a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke úgy fogalmazott: „Ez az előrelépés azt mutatja, hogy a teljes kerékpársport és annak minden szereplője elkötelezett a saját teljesítményét illetően. Dér Zsolt szövetségi kapitány kiváló munkát végez nem csak a felnőtt, de az utánpótlás válogatottnál is, legyen szó edzés- vagy versenyprogramról, Vízer Barnabás sportigazgató pedig remekül működtet egy 12 szakágból álló, összetett rendszert. Még jócskán előttünk, de már látótávolságon belül vannak a nagy kerékpáros nemzetek, az pedig külön büszkeség, hogy az Epronex-Hungary Cycling Team magyar kontinentális csapat két versenyzője is hozzátett a ranglistapontokhoz.”

Fettek Erik, az Eolo-Kometa magyar versenyzője, aki tavaly a Giro d’Italián is rajthoz állt úgy reagált: „Nagyjából 4-5 éve váltott egy nagyobb generáció országútra a mountainbike szakágról, és a Szövetség segítségével lehetőséget is kaptunk megmérettetni magunkat a nemzetközi mezőnyben országúton. Azt hiszem ez volt az alapja az egésznek és azóta tényleg többen is profi csapatban kerékpározunk. Onnantól kezdve szépen lassan lépdeltünk egyre előrébb és ezt a világranglistán elfoglalt helyünk is bizonyítja. Innen egyre nehezebb lesz, de mi mindent meg fogunk tenni, hogy még feljebb kerüljünk.” – tette hozzá.

Öt év alatt több mint 30 helyet lépett előre a magyar férfi országúti kerékpározás a világranglistán

Fotó: 123rf.com

Karl Ádám, a jelenlegi kontinentális magyar kerékpárcsapat, az Epronex-Hungary kerékpárosa úgy fogalmazott: „Azt gondolom, hogy ez egy összetett folyamat eredménye, aminek köszönhetően az utóbbi időben a hazai kerékpársport szintet lépett és nagyobb figyelmet kap, mint valaha. Az edzőknek is nagyon sok köszönhető – személy szerint Rusovszki Gábort és Valter Tibort említve –, akik kitartó munkájukkal világélvonalbeli utánpótlást neveltek ki. Egyre több magyar versenyző kapja meg a lehetőséget, hogy külföldi csapatokban bizonyítson és szerezzen tapasztalatot, mindezek mellett itthon is egyre erősebb és jobb csapatok jöttek létre, amelyek ugródeszkaként szolgáltak több versenyző részére. Az Epronex-Hungarynek köszönhetően több magyar versenyző is nemzetközi megmérettetéseken vehet részt, ahol úgyszintén világranglista pontokat tudtunk gyűjteni. A hazai versenyek, mint a Tour de Hongrie és a Gemenc Nagydíj is szintet lépett. Ki kell emelni a Magyar Kerékpáros Szövetség munkáját is, sőt, általuk kínálkozott lehetőség olyan világversenyeken való részvételre, mint a Tour de L'Avenir vagy a Nations Cupok. Nem utolsó sorban a pontok a versenyzők kitartásának és kvalitásának is köszönhetőek.” – zárta gondolatait Karl.