Három és fél óra alatt Londonból New Yorkba?

Forrás: turizmus.com

 2019. július 11. 18:50

Sokan nosztalgiával gondolnak a 2003-ban leállított Concorde teljesítményére. Egy amerikai cég fejleszti a Boom Overture-t, ami elvileg ugyanazt nyújtja majd.

A Boom atyja, Blake Scholl vezérigazgató szerint a Colorado székhelyű Boom Technology cég gőzerővel dolgozik a brit–francia Concorde utódjának fejlesztésén. A London és a New York közötti 3,5 órás út premierje valamikor 2025-2027 között válik lehetségessé – számol be a simplefying.com.

A Boom Overture kevesebb utast szállít majd, mint a Concorde, valamint hosszabb és keskenyebb lesz. Fedélzetén egyszerre 55-en tudnak majd utazni, a régi Concorde százszemélyes volt. San Francisco és Hawaii között 2,5 óra lesz az utazás, Sydneyből Los Angelesbe pedig kevesebb mint hét órán belül juthat el az utas.

Néhány éven belül forgalomba állhat a Boom Overture

Fotó: Boom Supersonic

Blake Scholl szerint becslések szerint a jegyár kezdetben a hagyományos légitársaság első osztályú jegyeinek felel majd meg, bár abban bíznak, hogy később ennél olcsóbb lehet. Egy hajdani Concorde-jegy árának negyedéért szállhatunk majd fel a villámgyors gépre, vagy akár azon az áron, amit ma egy jobb üzleti osztályon fizet valaki – ezt a jellemzőt emelték ki elsősorban a cég vezetői.

A Boom Overture egy új repülőgép-koncepció, ami a szuperszonikus utazást a hétköznapok részévé tenné. Ha kétszer olyan gyorsan tudunk repülni, a világ kétszer olyan kicsi lesz – ez a szuperszonikus gép megalkotóinak ars poeticája.

A fejlesztésnél környezetvédelmi szempontokat is figyelembe vesznek. „Egyik fő célunk az, hogy az utazás környezetbarát legyen, ugyanakkor azt szeretnénk, hogy a következő generációk már élvezhessék a gyorsabb repülés előnyeit” – emelte ki Blake Scholl a cég sajtóközleményében.

A gép  utazó magassága meghaladja a hagyományos repülőgépét, ami megakadályozza a nagyobb turbulenciát. Az utazók állítólag nem fogják észrevenni a hangsebesség átlépését. A Concorde-nál a pilóta ilyenkor bejelentette, hogy elérték a hangsebességet, és az utasokat pezsgővel kínálták.

Arról még nem szól a fáma, hogy ez megtörténik-e majd az Overture esetében. Bár az első út során biztos nem marad el a koccintás…

Kapcsolódó cikkek