Három nemzetközi vonattal utazhatnak idén a zarándokok
A ma már hagyományos, a csíksomlyói pünkösdi búcsúba induló Boldogasszony, illetve a lengyelországi Czestochowába tartó Fekete Madonna zarándokvonat mellett októberben a hercegovinai Medjugorjéba is indul vonatos zarándoklat – hallhattuk a Nyugati pályaudvar királyi várótermében rendezett sajtótájékoztatón.
![]() |
Puskás Antal pálos szerzetes (b) és Budai László (j), a Misszió Tours ügyvezető igazgatója a sajtótájékoztatón |
Fotó: turizmus.com |
Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára kiemelte: a tavalyi zarándokutak keretében 4000, a gyermekvédelem oltalmában élő fiatal tudta megtapasztalni a zarándokvonatok révén azokat a kegyhelyeket, ahová egyébként nem tudtak volna soha eljutni. Ugyancsak fontos a diaszpórában élő magyarok eljuttatása ezekre a zarándokhelyekre, és ebben nagy szerepe van a vasúttársaságnak.
Idén kilencedszer indul útjára Erdélybe, Csíksomlyóra a Boldogasszony, valamint nyolcadszor a lengyelországi Czestochowába a Fekete Madonna zarándokvonat.
Különleges élményeket, rendhagyó programokat ígérnek most is az Erdélybe, Lengyelországba és Bosznia-Hercegovinába induló különvonatok. A szervezők vonatrádióval, közös programokkal és éttermi, mozgóbüfé szolgáltatásokkal várják a résztvevőket – hallhattuk Kormányos Lászlótól, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgató-helyettesétől. 2019-ben a MÁV-START 61 különvonatot közlekedtetett, 11 543 belföldi és 241 nemzetközi csoport utazásában működött közre, az általuk szállított utasok száma meghaladta a 1,2 millió főt.
A vezérigazgató-helyettes elmondta, 2020-ban is jelentős az érdeklődés a csoportos utazások iránt, nemzetközi forgalomban elsősorban a kormány külföldi nyelvtanulási programjához kapcsolódóan. A belföldi forgalomban az Erzsébet-táborok és az Eucharisztikus Kongresszus idején számít jelentős csoportos utazási igényre a vasúttársaság.
Tizedik éve indulnak zarándokcsoportok
Budai László, a Misszió Tours ügyvezetője kiemelte: idén 10. éve, hogy Czestochowába indulnak a zarándokcsoportok. Ezen csoportok tagjai is igénylik az út folyamán a csendes vonatfülkéket, ahol nyugodtan imádkozhatnak, és felkészülhetnek a zarándokhellyel való találkozásra.
![]() |
A czestochowai kolostor |
Fotó: Facebook / Lengyelország – idegenforgalom |
Egy ősi óhaj és a modern technika fonódik egybe, amikor a számtalan helyről érkező imakérések teljesítését webkamerán keresztül lehet majd nyomon követni azok számára, akik nem tudnak személyesen részt venni a zarándokutakon.
Izgalmas újdonság a kerékpáros zarándoklat, amely szintén egyesíti egy ősi szokás és a manapság leginkább pártfogolt, fenntartható közlekedési módot.
A Misszió Tours honlapján az utazások időpontjáról és részleteiről is tájékozódhatnak az érdeklődők.