Hatodszor is Skytrax-díjas a Budapest Airport
Forrás: turizmus.com
2019. március 28. 10:28
Korábban történt
Idén Londonban rendezték meg a 20. Skytrax díjátadót. A légitársaságokat és repülőtereket rangsoroló brit légiközlekedési tanácsadó cég, a Skytrax mintegy 8000 vendég előtt adta át a Budapest Airportnak a Kelet-Európa legjobb repülőterének járó elismerést. Az elmúlt egy évben mintegy 13 millió utas megkérdezésével 160 országon átívelő, repülőtereket értékelő felmérést készített a Skytrax. A megkérdezett utasok véleménye alapján alakult ki a sorend.
„Rendkívül büszkék vagyunk rá, hogy egymás után a hatodik alkalommal elnyerhettük a Skytrax Kelet-Európa legjobb repülőterének járó díját. Ez az egyik legrangosabb szakmai kitüntetés, amit a nemzetközi légiközlekedésben elérhettünk, és egyben az egyik legfontosabb visszajelzés számunkra, hiszen a díjról maguk az utasok döntöttek. A díj egyben kötelez is bennünket: most is azon dolgozunk, hogy tovább bővítsük a szolgáltatásainkat és ezzel növeljük a repülőtéri utazás kényelmét” – mondta Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója.
![]() |
Több fejlesztési program zajlik a repülőtéren |
Fotó: Budapest Airport |
A Budapest Airport BUD2020 névre keresztelt ötéves repülőtér-fejlesztési programja keretében számos fejlesztést hajtott végre a program 2016-os elindítása óta. Jelenleg is zajlik egy új terminál építészeti tervpályázata, a Budapest Airport pedig az idei évtől nem kevesebb, mint 225 millárd forintot (700 millió eurót) költ saját forrásból a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér fejlesztésére. Az addig hátralévő átmeneti időszakban pedig a Budapest Airport a bud:plus 6,5 milliárd forintos program keretében folyamatos fejlesztéseket hajt végre annak érdekében, hogy az utasok számára gyorsabb, kiszámíthatóbb és kényelmesebb legyen az utazás repülőtéri szakasza.
![]() |
Kam Jandu, a Budapest Airport kereskedelmi igazgatója (balra) és Szarvas Gábor környezetvédelemért, munkabiztonságért és közösségi kapcsolatokért felelős igazgató |
Fotó: Budapest Airport |