Helyreállt a rend, de még erős a forgalom a barcelonai reptéren

Forrás: MTI

 2019. október 15. 10:51

Az éjszakába nyúló nagyszabású tüntetés után helyreállt a rend a barcelonai El Prat repülőtéren, ahol kedden reggel a szokásosnál jóval nagyobb volt az utasforgalom.

A spanyol közszolgálati televízió (RTVE) helyszíni beszámolója szerint sokan érkeztek akár 10-12 órával is járatuk indulását megelőzően a repülőtérre azért, hogy biztosan elérhessék gépüket az előző napi rossz tapasztalatok után.

Sokan voltak olyanok is, akik egész éjszakára ott ragadtak, miután törölték a járatukat a katalán függetlenségi vezetőket börtönnel sújtó ítélet elleni tüntetés miatt.

A légikikötő üzemeltetéséért felelős AENA vállalat közölte:

hétfőn összesen 108 járatot kellett törölni az 1066-ból, zömében a Vueling spanyol diszkont légitársaság repülőit. A cég keddre további 45 járat törlését jelentette be eddig a hétfői járattörlések következményeként.
A gépek személyzete ugyanis sok utashoz hasonlóan nem érkezett meg időben, mert a tüntetőktől nem tudtak kijutni a reptérre.

Az 1-es terminálnál tartottak tiltakozó akciót hétfőn a tüntetők

Fotó: http://www.everythingbarcelona.net

A mentőszolgálat (SEM) tájékoztatása szerint az 1-es terminálnál tartott tiltakozó akcióban összesen 115-en sérültek meg könnyebben. A hétfő estére csaknem tízezer fősre duzzadt tömeg többször is összetűzésbe került a hatóságokkal, megpróbálták áttörni a bejáratokat őrző rendőrök sorfalát, akik gumibotot és gumilövedéket használtak a tiltakozók visszaszorításához.

A tömeg azután kezdett szétoszlani, hogy az akciót meghirdető Demokráciacunami nevű civil mozgalom a tüntetés befejezésére szólított fel az interneten.

Késő éjszaka ért véget a tüntetés Barcelona belvárosában is a spanyol rendőrség főparancsnokságának épületénél, ahol a tiltakozók szintén összeütközésbe kerültek a hatóságokkal.

A katalán hatóságok arra számítanak, hogy a következő napokban is folytatódnak a különböző utcai megmozdulások szerte Katalóniában.