Hét emírség Budapesten

Forrás: turizmus.com

 2016. május 21. 16:23

Hét emírség – egy desztináció szlogennel, első alkalommal mutatkoztak be közösen a magyar utazási szakmának az arab emirátusok egy három állomásos közép-európai roadshow részeként Budapesten.

A népes delegáció – turisztikai hivatalok, DMC irodák és szállodavállalatok képviselői – Varsó és Prága után érkeztek pénteken Budapestre, ahol a Hilton Budapest Cityben találkoztak a magyar utazási szakmával. A workshopot megnyitó rövid köszöntőben elhangzott, 2015-ben több mint 22 millió látogató kereste fel az Egyesült Arab Emírségeket (UAE), 7,5 százalékkal több, mint 2014-ben, akik 36,5 milliárd dollárral járultak hozzá a gazdasághoz, s a turizmus immár az ország GDP-jének csaknem 9 százalékát adja.

Fotó: Szanyi Gergő

A közép-európai roadshow-t azzal a céllal szervezték, hogy bemutassa a „Visit UAE" kampányt, mely az országot olyan desztinációként szeretné láttatni, ahol a turisták nemcsak jó ár-érték arányos szolgáltatásokat kapnak a pénzükért, hanem az aktivitások széles skáláját élvezhetik. Ennek alátámasztására levetítették új promóciós filmjüket, amelyből kiderült, hogy az arab emirátusokkal társított luxus és a „legekre" törő ultramodern építmények mellett számos másfajta élményt is kínál a hét emírség, név szerint Abu Dhabi, Dubaj, Sharjah, Ajman, Ras Al Khaimah, Fujairah és Umm-el-Kaivein: történelmi emlékhelyeket, izgalmas sivatagi túrákat, fantasztikus vízi élményparkokat és spa-kat, golfpályákat, extrém hegyi és légi kalandokat, sólyomvadászatot, de akár síelni is lehet.

A dubaji turisztikai hivatal munkatársától megtudtuk, hogy várhatóan július végétől újra lesz képviseleti irodájuk térségünkben, amely az elképzelések szerint Lengyelországban működik majd.

A workshopon fogadta az utazási irodásokat az airberlin magyarországi képviselet-vezetője is, aki az arab emirátusok nemzeti légitársaságát, az Etihadot is képviselte. Sali Sándor kérdésünkre elmondta, Budapestről átszállással, Berlinen (napi 2 járat), Brüsszelen (napi 1) és Rómán (heti 1) keresztül, partner-légitársaságaikkal lehet eljutni az ország fővárosába, Abu Dhabiba.

A rendezvényt az Aviareps Magyarország Kft. szervezte. További turisztikai információk itt.