Heten vennék meg az Alitaliát

Forrás: MTI

 2017. október 19. 13:32

Hét ajánlat érkezett a csődvédelemben működő Alitalia légitársaságra. A benyújtók kilétét nem hozták nyilvánosságra, ugyanakkor két cég, a Lufthansa és az easyJet korábban közölte, hogy érdeklődik az Alitalia iránt.

Az olasz légitársaság rövid közleményében ezen kívül annyi szerepel, hogy megkezdik a beérkezett ajánlatok értékelését. A Corriera della Sera olasz napilag értesülései szerint a Lufthansa félmilliárd eurót ajánlott a légitársaság egyes vagyonelemeire, köztük a rövidtávú flottára, leszállást biztosító résidőkre, illetve a személyzetre. A Lufthansa ezt követően arról tájékoztatott, hogy valóban érdeklődnek egyes rövidtávú járatok iránt, és fenntarthatóbb formában vinnék tovább a márkát. További részleteket azonban nem közöltek.

A másik ismert ajánlattevő az easyJet. Az angol diszkont légicég közleményben erősítette meg a sajtóértesüléseket, az ajánlatra vonatkozó információkat azonban nem közöltek.

Korábban a Ryanair is kifejezte érdeklődését az Alitalia iránt, de az ügylet közben a dublini légitársaságnál súlyos pilótahiány lépett fel, amely végül több ezer járat kényszerű törlését hozta magával, amelyben közel 800 ezer utas érintett.

 

Az Alitalia május elején jelentette be, hogy csődvédelemet kér, miután a dolgozók elutasították az új reorganizációs tervet, amely már a második lett volna az Etihad 2014-es akvizíciója után. Az abu-dzabi székhelyű Etihad 2014-ben 49 százalékos tulajdonrészt szerzett az olasz légitársaságban 560 millió euróért és azonnali tőkeemelést hajtott végre. Az új vezetők megkezdték a társaság reorganizációját, de 2017-ig egyik évben sem tudott nyereséget termelni. Emiatt 2017-ben újabb tervvel álltak elő a vezetők, amelyben a flotta és a hálózat csökkentése, elbocsátások és részben diszkont üzemelési forma bevezetése szerepelt. A tradicionálisan erős olasz szakszervezetek megszavazták a javaslatot, a dolgozók viszont elutasították azt. Ezt követően az Etihad bejelentette, nem finanszírozza tovább a társaságot, amely így kénytelen volt csődvédelemet kérni.