Hévízre kevesebb orosz turista érkezik, de ezt ellensúlyozzák mások

Forrás: MTI

 2015. augusztus 08. 19:56

Az utóbbi hónapokban 10-15 százalékkal csökkent az Oroszországból Hévízre érkező vendégek száma, de az önkormányzat adatai azt tükrözik, hogy ezt ellentételezi valamennyire a belföldi, illetve főként a cseh és a szlovák turisták számának emelkedése a privát szállásokon is - mondta Papp Gábor polgárm

Reményei szerint év végéig legalább a tavalyi, egymilliót jóval meghaladó vendégéjszakát töltenek majd el Hévízen az ide látogatók, mondta a polgármester a sajtótájékoztatón, amelyet annak jegyében tartottak, hogy 220 évvel ezelőtt, gróf Festetics György kezdeményezésére e napon készült el az első fürdőház a hévízi tavon.

Kvarda Attila, a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház főigazgatója a fürdő látogatottságára irányuló kérdésre kifejtette: tavaly több mint egymillió belépőt adtak el a gyógytóra, illetve a fedett fürdőbe, s mindezen felül még 400 ezer járóbeteget és 5 ezer fekvőbeteget kezelt a kórház.

 

A tófürdőn is érződik az orosz vendégek csökkenő száma, de gyarapodott némileg a magyar, illetve a németajkú turisták forgalma, sőt kisebb számban, de francia és brit vendégek is egyre többen fordulnak meg Hévízen - tette hozzá.

Megjegyezte: az utóbbi években a tavat körülvevő, a partot és a vizet egyaránt védelmező szádfal felújítása, a vízminőségi adatokat folyamatosan vizsgáló monitoringrendszer kiépítése, a fedett fürdő és a gyógyászat körülményeinek korszerűsítése szolgálta a hagyományok őrzését és továbbfejlesztését.

Mára olyan szintre fejlődött a gyógyászati szolgáltatás, hogy nemrég a hungarikum címet is elnyerte a tófürdő és a ráépülő tradicionális orvosi kezelés - mondta.
Papp Gábor elmondta, hogy szeretnék nemcsak Magyarországon, de egész Európában, sőt világszinten levédetni a tradicionális hévízi gyógyászatot. Hogy a tóra alapozott szolgáltatások köre, a turisztikai és gyógyászati kínálat tovább bővüljön, nemrég kerékpárkölcsönző rendszert építettek ki, sportturisztikai kínálatot vezettek be, illetve a tervezett gyógyhelyfejlesztési állami pályázat keretében jelentős közlekedési változásokat hajtanak végre, egyebek mellett a buszpályaudvar elköltöztetésével.

Az eseményről készült közlemény szerint Hévíz ismertségének további javulását remélik attól is, hogy Európa egyik legnagyobb egészségturisztikai szakvásárának, a Meeting of the Spas of Central Europe elnevezésű konferenciának Hévíz ad otthont az idén októberben. A legutóbbi vásárokon több mint 160 wellness és spa szolgáltató állított ki, s a mostani rendezvényre Észak-Amerikától az Arab-öböl térségéig a világ számos pontjáról várnak résztvevőket.