Hogyan utazzunk biztonságosan járvány után?

Szerző: Miskolczi Márk

Forrás: turizmus.com

 2021. június 11. 10:29

A Turizmus Bulletin c. folyóirat 2021. évi 1. számában megjelent „Hogyan utazzunk a Covid-járvány után?" című tanulmányban Felkai Péter összefoglalja a legszükségesebb óvintézkedéseket, melyek a biztonságos utazás elengedhetetlen részeivé váltak.

A jelenleg zajló Covid-19 járvány terjedését, világjárvánnyá válását nagyban gyorsították a nemzetközi utazások. Ugyanakkor a turizmus adta élmények megélésétől elzárkózni nem szabad, csupán a jövőben meg kell megváltoztatni az utazások módját, valamint az egészségvédelmi intézkedések körét – hangsúlyozza a tanulmány.

Az Air Asia egyik bangkoki járata egy 2020. nyári felvételen. A légitársaságok számos intézkedést – például a középső ülések üresen hagyását – vezették be az utazók védelme érdekében

Fotó: 123rf.com

A tanulmány szerzője a nemzetközi szakirodalom és a szakmai irányelvek alapján összefoglalta, melyek azok az egészségvédelmi intézkedések, melyek betartása elengedhetetlenné vált a világjárvány következtében.

Az utazásorvostan három prevenciós módszert (biomedicinális triász, vakcináció és gyógyszeres védekezés, életmódi tanácsok) emel ki, melyek ismertetésére a Covid-19 pandémia szempontjából kerül sor a tanulmányban.

Széles körben elfogadott javaslat például az alkoholbázisú fertőtlenítőszerek helyetti gyakoribb, szappanos kézmosás, mely a kutatások szerint 20-40%-kal csökkenti a légúti és az emésztőrendszeri fertőzések számát. Kiemelten fontos lehet a védőmaszk további viselése zsúfolt környezetben, mint amilyen a repülőterek turistaosztálya.

A szerző felhívta a figyelmet az ún. 4F szabály követésére is a jövőbeni utazások során: „az ételt főzd meg, vagy forrald fel, vagy fejtsd le a héját – és ha egyik sem kivitelezhető: felejtsd el".

Természetesen nem csak a turisták magatartásán szükséges változtatni. A kormányzat, valamint a turizmus szektor szereplőinek meg kell találnia az egyensúlyt a jövedelmezőség és az elszabadult tömegturizmus ártalmai kötött – áll a tanulmányban.

Ilyen intézkedés lehet például a jin-jang vagy Janus ültetési mód a repülőkön, vagy az úti patikák kínálatának bővítése szájmaszkkal, torokfertőtlenítővel és fertőtlenítő kendővel, illetve a szálláshelyek és egyéb turisztikai szolgáltatók által biztosított fokozott személyi higiéniás lehetőségek és az infekciókontroll.

További egészségvédelmi javaslatok, utazási prevenciós megoldások a teljes tanulmányban, mely IDE kattintva érhető el.