Hop-on hop-off városnéző busz Nyíregyházán

Forrás: turizmus.com

 2020. augusztus 21. 09:40

A belföldi turizmus élénküléséhez kapcsolódva, Budapest után első vidéki városként Nyíregyházán is megjelennek a világ legnagyobb, nyitott tetős városnéző buszait üzemeltető City Sightseeing piros, emeletes autóbuszai.

Az új turisztikai szolgáltatást augusztus 19-én a VIDOR Fesztivál első napján mutatták be a sajtó munkatársainak és nagyközönségnek.

„A City Sightseeing csoport nagy örömmel jelenti be, hogy Budapest után, első magyarországi, vidéki városként, Nyíregyháza került be a City Sightseeing globális hálózatának kínálatába – tájékoztatott Enrique Ybarra, a City Sightseeing Worldwide's elnök-vezérigazgatója. A nemzetközileg is attraktív városnak számító Nyíregyházára azért esett a választás, mert az elmúlt évek során a turisztika területén olyan növekedést tudott felmutatni, ami jó alapot ad ahhoz, hogy együttműködésünk mindkét fél számára sikeres legyen.”

A képen balról jobbra: Szaló László, Tóta Zsolt, Kovács Ferenc és Furkóné Szabó Marianna

Fotó: Trifonov Éva

„A világ legnagyobb, nyitott tetős városnéző buszait üzemeltető City Sightseeing franchise hálózata 1999-ben alakult Sevillában. Azóta Észak-Amerikától, Európán és Ázsián át Ausztráliáig 35 ország 109 városában jelentek meg a többnyelvű idegenvezetést biztosító, a legnagyobb nevezetességeknél tetszőleges le és felszállást biztosító Hop-OnHop-Off városnéző buszai” – mondta Tóta Zsolt, a magyarországi franchise partner, a Mr. Nilsz Kft-vel együttműködő Program Centrum Kft. tulajdonosa.

„Nyíregyháza rendkívül attraktív fejlődést ért el a turizmus területén azzal, hogy tíz év alatt megduplázta a városba érkező turisták számát és a 120 ezer lakosú város tavaly 254.000 vendégéjszakát könyvelhetett el. Igaz a COVID járvány az egész turizmus számára nagy veszteségeket okozott, de a Nyíregyházi Állatpark, a sóstói fürdőkomplexum, valamint a tavaly felújított Sóstói Múzeumfalu olyan attrakciók, amelyek már ismét vonzzák a turistákat. Ezért fogadtuk örömmel, hogy a város egyik legnagyobb kulturális eseményéhez, a Vidor Fesztiválhoz kapcsolódva, a főváros után először Nyíregyházán indítják el városnéző buszaikat. Ezzel Budapest után városunk is bekerül a City Sightseeing globális kínálatába”– fejtette ki Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere.

A járat augusztus 20-tól rendszeresen közlekedik a Sóstó és a belváros között

Fotó: Trifonov Éva

„Az elmúlt évek alatt Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdő egyre népszerűbb utazási célponttá vált, így most az a célunk, hogy a Sóstóról a városközpontba vonzzuk a turistákat” – tette hozzá Furkóné Szabó Marianna, a Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője.

„Erre kiváló lehetőséget biztosít a Sóstó és a belváros között 2020. augusztus 20-tól rendszeresen közlekedő városnéző autóbusz. A nyitott tetejű autóbusz már önmagában is figyelemfelkeltő, mely egy újabb attrakciója lesz a városnak, további programlehetőséget kínál az itt tartózkodóknak. A hop-on hop-off busz felfűzi a város fontosabb turistalátványosságait és helyi nevezetességeit, biztosítva a szabad fel-leszállást. Bízunk abban, hogy a városnéző autóbusz üde színfoltja lesz Nyíregyházának, és elnyeri mind a turisták, mind a városlakók tetszését.”

A járat 13.30-tól óránként indul a Nyíregyházi Állatpark elől. Az utasokat guide kíséri, aki a város nevezetességeiről is tájékoztatást nyújt. A menetjegy megvételére a város több pontján lehetőség nyílik. A 24 órás jegy megvásárlói egy érdekes belvárosi sétán is részt vehetnek.