Humanitárius turizmus Kongóban

Forrás: turizmus.com

 2018. december 05. 13:55

Van egy magyar alapítvány, amelynek célja, hogy kórházat építsen Afrikában, amely összesen 75 millió forintba kerül.

Az értheti meg igazán a „Segíteni kiváltság” mottót, aki járt már Kongóban és megtapasztalta az európai kényelem és az afrikai nyomornegyedek közötti különbséget – osztották meg a tanulságot az Afrika Napokon, a novemberben humanitárius turistaként Kongóban járt csapat tagjai. Érdekfeszítő tapasztalataik pedig nem sajnálatot, sokkal inkább tiszteletet, megbecsülést, hálát tükröztek.

Sokan kerültek közelebb a kétnapos rendezvényen Afrikához, ahol együtt énekelhettek és táncolhattak a hazánkban élő afrikai zenészekkel, de a kulturális különbségekre is fény derült. Például Kongóban nincs olyan kifejezés, hogy „hajléktalan”. Náluk ez a szó nem ismert, teljesen másképp fogják fel a lakhatás kérdését, mint mi itt, Európában.

A projekt fő célja az európaiak aktív elköteleződésének előmozdítása

Fotó: turizmus.com

Ahogy az Afrikáért Alapítvány elnöke, France Mutombo Tshimuanga mesélte, az ő apja jómódú volt, gyermekkorában teljesen természetes volt, hogy a rokonaikat befogadták, így akár tízen aludtak ugyanabban a szobában, olykor 4-5-en is egy matracon osztozva. Ezek a szokások ma is léteznek, viszont a népesség száma egyre csak nő és a lakhatás nem megoldott a régióban.

Ma minden hetedik ember a világon nyomornegyedben él és közel 1,6 milliárd ember lakhatása nem biztosított. A Teremtsünk Biztos Lakhatást (Build Solid Ground) projekt fő célja az európaiak aktív elköteleződésének előmozdítása a globális lakhatási, földtulajdonhoz való jogokkal és a fenntartható városokkal kapcsolatos problémák megoldására.Ennek a globális problémának megoldásában szeretne szerepet vállalni az Afrikáért Alapítvány is. Célunk, hogy munkánk eredményeképp legalább 10 millió ember számára javuljanak a lakhatási körülmények” – emelte ki előadása során Hamvas Bálint az Afrikáért Alapítvány ügyvezetője.

A fenti cél elérésének egyik fontos pillére a helyi infrastruktúra fejlesztése, így az alapítvány a már üzemelő két iskolája és árvaháza mellett egy klinika építésébe fogott bele. Ehhez minél szélesebb körű együttműködésre van szükség, hiszen 75 millió Ft-ot kell minél hamarabb összegyűjteniük, hogy megvásárolhassák a telket és elkezdhessék az építkezést. A 15 éves alapítvány hasznos munkáját mutatja, hogy egyik árvájuk idén szerezte meg orvosi diplomáját. Tshava Guellord jelenleg hazai kórházakban mélyíti tudását, hogy ha megépül a kórház, akkor a szegények orvosaként térhessen vissza Kongóba és segítse az ott élők életét.

Teljesen le kell vetkőzni az európai gondolkodásmódunkat, ha valóban segíteni szeretnénk az afrikai országokban élőknek – értettek egyet az orvosi és humanitárius misszióban résztvevők. „Az egyik legnagyobb problémát az ivóvíz hiánya okozza, hiába tanítjuk meg a helyes kézmosás vagy fogmosás lépéseit, ha arról megfeledkezünk, hogy a víz fertőzött, így az csak felforralás után használható” – emelte ki tapasztalatát Lengyel Ingrid, az orvosi misszió egyik tagja.

A rengeteg kulturális és infrastrukturális különbség mellett mégis minden felszólaló csodálattal és tisztelettel beszélt Kongó lakosairól; kiemelve, hogy az örömet ők valóban megélik és nem tárgyi dologtól teszik függővé. A Teremtsünk Biztos Lakhatás program keretein belül pedig mindenki hozzájárulhat, hogy elérhessék a célt, hogy az embereknek méltó lakhatást biztosíthassanak a városokban, méghozzá fenntartható módon.

Kapcsolódó cikkek

Utazás 2019 kiállítás

2018. október 01.