Húszmillió eurós veszteséget termelt a Ryanair

Forrás: AIRportal.hu

 2019. február 04. 14:18

A december 31-ével végződött harmadik pénzügyi negyedévben: a társaság 20 millió eurós adózás utáni veszteséget volt kénytelen elkönyvelni.

A légitársaság honlapján közzétett eredménykimutatás szerint a bevételek 1,5 milliárd eurót tettek ki, ez 12 százalékos javulásnak felel meg az egy évvel korábbihoz képest. A kiegészítő árbevétel 550 millió euró volt, 22 százalékkal több, mint tavaly ugyanilyenkor, így a Ryanairnél is a bevétel egyre nagyobb része keletkezik ebből a bevételi típusból. A kiadások azonban a bevétel növekedési arányának majdnem háromszorosával, 30 százalékkal nőttek és 1,6 milliárd eurót tettek ki. A növekedés legfőbb oka, hogy a szakszervezeti bérmegállapodások miatt a bérköltség 31, a kerozin pedig az áremelkedés miatt 32 százalékkal emelkedett.

A veszteség oka a kiadások megugrása

Fotó: unsplash.com

Üzemi szinten a Ryanair így a harmadik negyedévben 68 millió eurós veszteséggel üzemelt, míg egy évvel korábban 126 milliós nyereség mutatkozott. A Ryanair önagában a negyedévet 20 milliós adózás utáni veszteséggel zárta, de ha ha ideszámoljuk a Lauda 46,5 milliós buktáját is, akkor a Ryanair-csoport 66,1 milliós veszteséget könyvelt el a negyedévre.