Hydropolis Wrocławban

Forrás: turizmus.com

 2016. augusztus 29. 17:38

Igazi 21. századi „objektum” Európa 2016-os kulturális fővárosának, Wrocławnak föld alatti vízi városa, a Hydropolis. A futurisztikus tudásközpont nemcsak Lengyelországban, de a világon is egyedülálló.

Az interaktív kiállítás – melyet Wrocław egyik műemlék épületéből, a Na Grobli utcában található régi vízgyűjtőből alakítottak ki 4000 négyzetméteren – egy kisfilmmel kezdődik, mely 360 fokos képernyőn mutatja be, hogyan keletkezett a víz a Földön, majd a látogató a lába alatt csörgedező víz nyomába indulhat, és akár a föld alatti világba is belepillanthat.

A víz múzeumának látogatói a sok attrakció közt például beülhetnek a Trieszt nevű batiszkáf replikájába, mely a Mariana-árokban süllyedt el, és különféle régi találmányokat is tesztelhetnek.

 

A belépő körülbelül egy mozijegy árának felel meg, ezért 8 tematikus egység köré szerveződő, közel 70 multimédiás és interaktív installációt tartalmazó kiállítást láthatunk. A Hydropolis a hét minden napján nyitva tart: hétfőtől péntekig 12-19 óra között, hétvégén pedig 10-19 óra között.

A kiállításra – melynek kedvezményes belépője 18 zł, felnőtt belépője 27 zł, családi jegye pedig 72 zł-ba kerül – érdemes előre jegyet váltani a www.hydropolis.pl oldalon, mivel a jegyeket konkrét időpontra adják, és 15 percenként engedik be a látogatókat.