IATA: A légiközlekedés jövőre visszatérhet a nyereséges zónába

Forrás: turizmus.com

 2022. december 07. 17:00

A légiközlekedési iparág 2023-ban, a koronavírus-járvány kirobbanása óta először visszatérhet a nyereséges zónába – közölte a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) 2022. december 6-án.

A 2023-ra becsült, mintegy 4,7 milliárd USD nyereség azonban még mindig csak a töredéke lesz a 2019. évi 26,4 milliárd dolláros nyereségnek a IATA szerint. Míg 2019-ben még átlagosan 3,1 százalék nettó haszonkulcsot értek el a légitársaságok, addig jövőre csak 0,6 százalék lesz ez az arány.

A 2023-ra várt 4,7 milliárd dolláros nyereség 779 milliárd dolláros becsült forgalmon alapul.

A felépülés a világ egyes régióiban különbözőképpen halad előre: míg az észak-amerikai légitársaságok már 2022-ben nyereségre számíthatnak, Latin-Amerikában és Ázsiában még 2023-ban is veszteségesek lehetnek a légi cégek.

2022-re összességében 6,9 milliárd dollár veszteségre számít a IATA, ez lényegesen jobb, mint az a 9,7 milliárd dolláros adat, amit júniusban jósoltak. Ez egyértelmű javulást mutat az előző két évhez képest. 2020-ban 137,7 milliárd dolláros, 2021-ben pedig 42 milliárd dolláros vesztesége volt az ágazatnak a IATA adatai alapján.

Azóta, hogy a nemzetközi utazási korlátozások a pandémia kezdetekor szinte megbénították a légiközlekedést, jelentős mértékben talpra állt az ágazat. Az észak-amerikai társaságoknál jövőre már a 2019. évi több mint 97 százalékát is elérheti az utasforgalom, Európában pedig előreláthatóan közel 89 százalékát.

Ennek megfelelően a szövetség az észak-amerikai légitársaságoknál 2022-re 9,9 milliárd dolláros nyereségre számít, a jövő évre pedig 11,4 milliárdos nyereséget jósol. Az európai légitársaságok ezzel szemben idén még 3,1 milliárd dolláros veszteséget könyvelhetnek el a légi szövetség becslései szerint, jövőre pedig 621 millió dollárral épp csak átlépik a nyereséges zóna határát.

Európában jövőre válhat nyereségessé a légiközlekedés

Fotó: 123rf.com

Az előrejelzés szerint a közel-keleti légitársaságok is csekély nyereséggel zárnak majd 2023-ban.

A Távol-Keleten már aggasztóbb a helyzet. Az ázsiai-csendes-óceáni régióra 2022-re 10 milliárd dolláros veszteséget jelez előre a szövetség, és becslései szerint még jövőre is összesen 6,6 milliárd dollárra rúghat az ottani légitársaságok vesztesége. A IATA Kína szigorú, nemzetközi utazásokat is korlátozó Covid-politikájával magyarázza az előrejelzést. Emiatt jövőre az egész ázsiai-csendes-óceáni régióban csak a válság előtti 70 százalékát érheti el a légi utasok száma.

A latin-amerikai és az afrikai légitársaságoknál is veszteséget vár a IATA még jövőre is, ez azonban csekélyebb lesz, mint ebben az évben.