IATA: közel 6 százalékkal bővült a légi teherszállítás márciusban

Forrás: MTI

 2014. május 05. 15:22

Közel hat százalékkal bővült a légi áruforgalom márciusban 2013 harmadik hónapjához képest a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) adatai alapján.

A szervezet hétfői, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az 5,9 százalékos bővülés mellett a kapacitásokat 3,4 százalékkal emelték a cégek, a töltöttségi mutató így márciusban átlagosan 48 százalékon állt. A nemzetközi járatok 6,7, a belföldiek mindösszesen 0,8 százalékkal javították teljesítményüket. A nemzetközi járatok kihasználtsága 53, a belföldieké 30 százalék volt.

Az év első három hónapjában a 2013-as adatokhoz képest a szállított áru mennyisége 4,4 százalékkal volt magasabb, a nemzetközi forgalom 4,9, a belföldi 1,1 százalékkal emelkedett.

A legnagyobb bővülésről a közel-keleti légitársaságok számoltak be, ebben a térségben 13,2 százalékkal szállítottak több légiárut, míg a teljes forgalom 40 százalékát adó Ázsia-Óceánia légicégei 6,9 százalékos emelkedést jelentettek. Európában 5,1, Észak-Amerikában pedig 1,3 százalékos javulást mutattak.

A IATA közleményében hangsúlyozta, hogy ebben az évben a világkereskedelem és a bizalom megtorpanása miatt a volumen alacsonyan maradt, ugyanakkor némi bizakodásra adhat okot az, hogy Európában és az Egyesült Államokban a gazdasági körülmények jóval kedvezőbbek. Ezt a kínai export csökkenése ellentételezi a IATA szerint.