IATA: tovább bővült a légi utasforgalom

Forrás: MTI

 2015. március 05. 12:58

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) adatai szerint januárban átlagosan 4,6 százalékkal bővült a globális légi utasforgalom az egy évvel korábbihoz képest.

A montreali székhelyű szervezet közleménye szerint a nemzetközi utasforgalom 5,4 százalékkal, a belföldi pedig 3,2 százalékkal erősödött januárban, éves összevetésben.

A régiók közül januárban is a Közel-Kelet teljesített a legjobban, az itteni légitársaságok 11,4 százalékos bővülésről számoltak be. A latin-amerikai 5,6 százalék után Európa a harmadik legerősebb növekedést produkálta 5 százalékkal. Az ázsia-óceániai térségben 4,7 százalékkal, Észak-Amerikában pedig 2,7 százalékkal emelkedett az értékesített utaskilométerben számolt teljesítmény. Afrikában viszont 0,7 százalékos csökkenés mutatkozott.

Tavaly januárban a globális utasforgalom éves összevetésben 5,2 százalékkal ugrott meg. Az idei januári adatok kissé gyengébb növekedésről tanúskodnak, aminek az az oka, hogy tavaly a - hagyományosan nagy tömegeket megmozgató - kínai újholdévi ünnepségek januárra, idén pedig februárra estek.

Tony Tyler, az IATA vezérigazgatója arra figyelmeztetett, hogy bár januárban viszonylag kedvezően indult el az év, a jövőre tekintve látnak bizonyos kockázati tényezőket a politikai és makroökonómiai környezetben is.

Az IATA a világ légi forgalmának 94 százalékát fedi le, 240 légitársaság a tagja.