Indiában két év után újraindulnak a menetrend szerinti nemzetközi járatok

Forrás: turizmus.com

 2022. március 09. 17:02

India március 27-én az utolsó akadályt is elgördíti a nemzetközi turizmus újraindulása elől: újra fogadják és indítják a nemzetközi repülőjáratokat közel két évvel azután, hogy a koronavírus-járvány terjedése miatt lezárták az országot.

A világjárvány és az omikron variáns körüli aggodalmak enyhülésével India nemrégiben megszüntette a belépéshez kötelező negatív koronavírus tesztet és a kötelező karantént 82 országból érkező, teljesen beoltott utasok esetében. Most az utolsó akadály is megszűnik majd a nemzetközi beutaztató turizmus újraindulása előtt – írja az Economic Times.

"Az érdekeltekkel folytatott tanácskozás után és a járványügyi adatok javulását szem előtt tartva úgy döntöttünk, hogy március 27-től újraindítjuk a nemzetközi utazásokat" – jelentette be kedden Jyotiraditya Scindia légiközlekedési miniszter a Twitteren. "A buborékrendszerben történő utazásokkal kapcsolatos rendelkezések ezt követően szintén visszavonásra kerülnek. A lépést követően biztos vagyok benne, hogy az ágazat új magasságokba emelkedik majd!"

india_123rf

Indiában március 27-én újraindulnak a menetrendszerű nemzetközi repülőjáratok, ezzel pedig az utolsó akadály is elhárul a beutaztató turizmus újraindulása elől

Fotó: 123rf.com

India már februárban jelezte, hogy a menetrendszerű nemzetközi járatok várhatóan idén nyáron újraindulnak az ország irányába, így az utasok elkezdhetik tervezni indiai nyaralásukat. A járvány által erősen sújtott légi közlekedési és vendéglátóipar üdvözölte a nemzetközi járatok tavaszi újraindításának hírét.

India még a járvány berobbanásakor, 2020 márciusában törölte a nemzetközi járatokat. Később megnyitotta a lehetőséget a külföldről hazatérő indiaiak számára, majd a kiválasztott országokkal buborékos rendszerben folytatták a nemzetközi utazók fogadását – ezekben azonban a légitársaságok csak a saját bázisukra szállíthatnak utasokat.

Indiának jelenleg 37 országgal, köztük az Egyesült Államokkal és az Egyesült Királysággal van buborékrepülési megállapodása, ezek március 27-én, a menetrendszerű járatok visszaállításával megszűnnek majd.