Ingyenes Interrail bérlet az uniós fiataloknak?
„Régóta dolgozunk a program lehetséges megvalósításán, felvettük a kapcsolatot a vasúti cégekkel és szervezetekkel, de vizsgáljuk az ötlet megvalósíthatóságát egy, az európai intézmények és a turisztikai szektor közötti, speciális együttműködési program keretében is. Ahhoz, hogy létrejöjjön egy ehhez hasonló bérletprogram, elsősorban politikai döntés szükséges, ez pedig Weber frakcióvezető kijelentései után vélhetően könnyebben megszerezhetővé válik" – írta közleményében a szocialista politikus, aki az EP közlekedési bizottságának tagja.
A projektet más programokkal is össze lehetne kötni, így például az Európai Önkéntes Szolgálattal vagy az Erasmus+ programmal, de komoly lehetőségeket rejt a turisztikai szektorral való lehetséges együttműködés is – hangsúlyozta Ujhelyi István.
![]() |
Weber az Európai Parlament előző heti plenáris ülésén vetette fel, hogy 18 éves korában minden uniós állampolgár kapjon egyet a 22 napos időszak alatt korlátlan utazásra jogosító bérletekből, hogy így bejárhassák az Európai Unió országait.
A néppárti frakcióvezető nem tudott arról, hogy már fut egy ezzel kapcsolatos, magyar kezdeményezésű projekt, de örült neki, és jelenleg egyeztetések folynak a lehetséges megoldásról, közös munkáról – mondta Ujhelyi.
Az ügyben Michael Kramer, az EP közlekedési és idegenforgalmi bizottságának zöldpárti elnöke és néhány párttársa is „mozgolódik". Egyes szakemberek szerint így elképzelhető, hogy kialakul a javaslat mögött egy konzervatív-szocialista-zöldpárti támogatói háttér az Európai Parlamentben.
Az Interrail Global összesen 30 országban biztosít utazási lehetőséget.