ITB: A nyár közepétől robbanásszerűen indulhat be a szezon

Szerző: Szántó Zoltán

Forrás: turizmus.com

 2021. március 09. 15:03

Idén online formában rendezik meg a világ egyik legnagyobb turisztikai szakvásárát, a berlini ITB-t. Az üzleti megbeszélések mellett most is fontos részét képezik a programnak az előadások, pódiumbeszélgetések, melyek középpontjában mi más állhatna, mint a turizmus lehetséges újraindulása.

Az ITB szervezői által a vásár első napján megszólaltatott szakértők közé tartozott Sören Hartmann, a Der Touristik Group vezérigazgatója is, aki kiemelte, hogy a kormányoknak meg kell mutatniuk a fényt az alagút végén, hogy a szakma és az utazni vágyók el tudják kezdeni tervezni a jövőt.

Álláspontja szerint a legnagyobb baj jelenleg, hogy minden bizonytalanná vált, és ezért a potenciális utazó nem tudja, hogy mire számítson. „Van igény az utazásokra, de előbb újra működővé kell tenni az utazási piacot" –hangsúlyozta az egyik legnagyobb európai utazási konszern vezetője.

Sören Hartmann, a Der Touristik Group vezére szerint a „hagyományos" desztinációk, mint Görög- és Olaszország lesznek keresettek idén

Fotó: ITB

A turizmus újraindításához egyértelműen a biztonsági és az egészségügyi szabályokat kell tisztába tenni, a tesztelés, a vakcinálás és a biztonsági folyosók kialakítása során. Jó példaként említette az Izrael és Görögország által bevezetett előírásokat.

Azt is hangsúlyozta ugyanakkor, hogy csak akkor indulhat újra a turizmus Európában, ha az emberek többsége már be lesz oltva. A fertőzés elkerülése érdekében megfelelő protokollokat kell életbe léptetni a reptereken, repülőgépeken, szállodákban

 

Felértékelődnek a közeli úti célok

A szakember szerint ugyanakkor a fertőzésveszély miatt a következő 1-2 év során még elsősorban az autós utazások és a közelebbi úti célok lesznek népszerűek, sokan fogják keresni az apartmanokat, önellátást – hangsúlyozta.

Az is várható, hogy egyre kevesebben élnek az előfoglalás lehetőségével, általános trend lesz, hogy nem sokkal indulás előtt foglalnak az emberek, és általában keresik a rugalmas lemondási feltételeket.

A nyári szezon az év második felétől indulhat szerinte Európában, azonban a kereslet akkor robbanásszerűen fog nőni. Az olyan „hagyományos" desztinációk lesznek keresettek az idén, mint Görög- és Olaszország.

Előnyben a tőkeerős vállalkozások

Az előfoglalás bevételeinek elmaradása miatt az utazásszervezés pénzügyi modellje is át fog alakulni szerinte. Eddig a tour operatorok fizettek előre a szállodának, a légitársaságnak, a viszonteladóknak, most csak az indulás előtt fut be az a bevétel, amiből ezeket a kiadásokat fedezni lehet. A tőkeerős vállalkozások jutnak ezáltal piaci előnyhöz, míg mások csődbe mehetnek.

Emellett rendkívül sok múlik az érintett kormányok és a bankok hozzáállásán is, mennyiben tudnak részt venni a cégek finanszírozásában. A hotelek többsége nem fog csődbe menni szerinte, ellenben több légitársaság is fizetésképtelenné válhat a túlkínálat miatt.

Az online foglalások száma tovább fog nőni, ugyanakkor a rengeteg bizonytalansági tényező miatt az utazási szakértők tudása fel fog értékelődni – mondta.

Ha túl leszünk a járványon, akkor mindenképpen jelentősen nőni fog a kereslet az utazások iránt, mivel az utóbbi másfél évben kihagyott élményeket megpróbálják majd bepótolni az emberek – hangsúlyozta Hartman.