Izgalmas szakmai programok az Utazás kiállításon

Forrás: turizmus.com

 2017. február 28. 16:51

Gay Travel Day, sport és turizmus, turisztikai csúcstalálkozó, utazási irodák felelősségbiztosítása, egészségturisztikai konferencia – többek között ezeket a szakmai programokat kínálja a csütörtökön nyitó Utazás kiállítás.

Az Utazás kiállítás március 2–5. között várja a látogatókat a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban.

A rendezvény hivatalos megnyitó ünnepségét március 2-án, 10 órakor tartják az „A” pavilonban felállított színpadon. A megnyitón beszédet mond Ljahov Valerij Vladimirovics, az Oroszországi Föderáció követtanácsosa, Borkai Zsolt, Győr polgármestere, Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát, Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója, Szalay-Bobrovniczky Alexandra, Budapest főpolgármester-helyettese, valamint Ganczer Gábor, a Hungexpo Zrt. vezérigazgatója.

Fotó: Hungexpo

A szakmai programok 2017. március 2-án délután és 3-án délelőtt zajlanak három helyszínen. Az előadások témái sokak érdeklődését felkeltették, több prezentációra már lezárult a regisztráció. Vannak azonban olyan előadások, amelyekre még várják a résztvevőket. Ilyen többek között a Gay Travel Day, amely március 2-án 15 órától veszi kezdetét a G pavilon VIP termében. Itt kétórás előadás keretében lesz szó az LMBTQ turizmusról, ahol az előadók többek között beszélnek a célcsoport sajátosságairól, a pride fesztiválok vonzerejéről és melegbarát desztinációk bemutatására is sor kerül.

Várják még az érdeklődőket a március 3-i szakmai programokra, így például Budapest és Győr közös konferenciájára a sportról, sportturizmusról, sportrendezvényekről és azok hatásairól. Lehet még regisztrálni a MUISZ által szervezett szakmai fórumra, mely a „Felelősségbiztosítás nélkül már nem megy – Meddig terjed az utazási irodák felelőssége 2017-ben?” címet viseli. Korlátozott számban, de vannak még üres helyek a Semmelweis Egészségturizmus Konferenciára, illetve várják a résztvevőket a KKVHÁZ által szervezett Turisztikai Csúcstalálkozóra.

Az UTAZÁS kiállítás szakmai programjain való részvétel díjmentes, de regisztrációhoz kötött. A szakmai programokra történő regisztráció önmagában nem jogosít a rendezvényre való belépésre, ahhoz belépőjegy vásárlása szükséges. A szakmai programok részletei, a regisztráció és az online jegyvásárlás ITT érhető el.

Az Utazás kiállítás szakmai napjának estéjén, immár 8. alkalommal rendezik meg a turisztikai szakma legnagyobb buliját, a T-DAY-t. A party március 2-án 21 órakor kezdődik a Hellobaby Bar & Clubban (1062 Budapest, Andrássy út 52.). A belépés a turisztikai szakma képviselőinek és kísérőiknek ingyenes. Az esemény háziasszonya Kandász Andrea, az Utazás kiállítás nagykövete.

További információk:

Weboldal

Linkedin oldal

Facebook oldal

Instagram oldal

A szervező Hungexpo Zrt. a programváltoztatás jogát fenntartja.