Japánban hivatalosan is elkezdődött a cseresznyefavirágzás

Forrás: turizmus.com

 2016. március 24. 18:33

A szigetországban a cseresznyefa virágzásának idején meteorológiai előrejelzéseket is készítenek, mely szerint 2016-ban körülbelül április végéig látható az egyedülálló természeti jelenség.

A Japán Meteorológiai Szolgálat hétfőn bejelentette, hogy a szigetországban leggyakoribb, és így viszonyítási alapként szolgáló Somei Yoshino cseresznyefa virágot bontott – két nappal korábban, mint 2015-ben –, ezzel hivatalosan is megkezdődött Japán egyik legnagyobb ünnepe, a Hanami, amikor japánok milliói lepik el a parkokat és az utcákat, hogy a virágba borult fákat csodálják. A virágzás idején a híradók részletesen beszámolnak róla, hol és mikor fog kipattanni az első bimbó, hányad részben nyíltak már ki a virágok, és mikorra várható az elvirágzásuk.

Az észak felé vonuló természeti jelenséget idén utoljára Szapporóban lehet majd megcsodálni, a prognózis szerint április 22. és május 2. között. Magyarországon várhatóan körülbelül két hét múlva kezdenek virágba borulni a cseresznyefák – amiben többek között az ELTE Füvészkertben szervezett sakura ünnepen lehet majd gyönyörködni.