Járatindítás: Torontó–Budapest heti háromszor

Forrás: MT Zrt.

 2016. április 09. 17:28

Hamarosan indulnak az Air Canada légitársaság új járatai Torontóból, melyek több közép- és kelet-európai desztinációt, köztük Budapestet kötik össze az észak-amerikai kontinenssel.

Az Air Canada Rouge exkluzív járatindító rendezvényen mutatta be a három új desztinációt – Budapestet, Prágát és Varsót – legfontosabb utazási ügynökeinek Torontóban, március 30-án.

A rendezvényen Vijay Bahtiya, az Air Canada kereskedelemért felelős alelnökének köszöntője és prezentációja mellett a három érintett ország nagykövete is beszédet mondott. Bahtiya kiemelte, hogy Kanadához soha nem volt közelebb Kelet-Európa, mint most. Ódor Bálint kanadai magyar nagykövet hangsúlyozta: “Magyarország nem egyenlő Budapesttel,” az egész ország értékes turisztikai attrakciókkal büszkélkedik. Előzetes statisztikák szerint a jegyértékesítés már most nagyon jól áll. Az Air Canada Rouge arra számít, hogy a járatok 30%-át az Amerikai Egyesült Államokból induló, átszálló utasokkal fogják megtölteni. A járatindító rendezvényre meghívást kapott a három ország New York-i turisztikai képviselete is, amelyek előzetes tárgyalásokat folytattak a légitársaság terméképítésért felelős illetékeseivel. Az eseményről még aznap hírt adott az utazási szakmát megcélzó legnagyobb kanadai on-line magazine, a Travel Press. A cikk ITT érhető el.

Az Air Canada Rouge járata 2016 júniusától heti háromszor közlekedik Toronto és Budapest között a nyári időszakban. A járatindítás jelentősen hozzájárul az amerikai és kanadai beutazó forgalmunk bővüléséhez mind a szabadidős, mind pedig az üzleti turisztikai szegmensben.

A képen a három ország misszióvezetője, az Air Canada alelnöke, valamint a turisztikai szervezetek észak-amerikai képviselői láthatók.