Jelentős forgalmi korlátozások lesznek a vasárnapi félmaraton idején

Forrás: MTI/turizmus.com

 2014. szeptember 11. 17:49

A 29. Wizz Air Budapest Félmaraton idején jelentős forgalomkorlátozások lesznek a főváros több útján is vasárnap. A futóversenyre már több mint 13 ezer futó nevezett, és 65 országból érkeznek külföldiek.

A rendezvény honlapján lévő információk szerint reggel 7 és 8.50 között lezárják a budai alsó rakpartot a Margit híd és a Petőfi híd között, a Kós Károly sétány, az Olof Palme sétány egy-egy szakaszát, valamint a pesti alsó rakpartot a Dráva utca és a Fővám tér között.

Később, 8.50 és fél tíz között az Andrássy úton csak a szervizúton lehet majd közlekedni, és lezárják egyebek mellett az Apáczai Csere János utca, a budai alsó rakpart, a Dózsa György út, a Fő utca, az Olof Palme sétány, a pesti alsó rakpart egy-egy szakaszát, a Clark Ádám tér–Lánchíd–Széchenyi István tér útvonalat, valamint a Fővám teret, a Műegyetem rakpartot, a Petőfi teret és a Szabadság hidat.

Fél 10 és fél 12 között a többi közt az Alkotmány utcában, az Apáczai Csere János utcában, a Bem rakparton, a Clark Ádám téren, a Lánchídon, a József Attila utcában, a Dózsa György út, a Honvéd utca, a Markó utca a pesti és budai alsó rakpart és a Váci út egy-egy szakaszán lesznek időszaki lezárások.

Fél 12 és dél között a Dózsa György úton, a Kós Károly sétányon, valamint az Olof Palme sétányon, dél és fél kettő között pedig a Dvorák sétányon, az Olof Palme sétányon és a Városligeti körúton lesznek lezárások. A forgalmi változásokról részletek elérhetők itt.
A korlátozás érintik a közösségi közlekedés menetrendjét is.

Magyarország minden bizonnyal legnépszerűbb 21 kilométeres futóeseményére már több mint 13 ezer futó nevezett, köztük 1800 külföldi összesen 65 országból. A főváros legszebb részeit érintő verseny útvonalán számos zenei pont várja a futókat: a szambától a DJ-ken át az ütősökig többféle zenei stílust hallhatnak a résztvevők és a szurkolók – közölte a Budapest Sportiroda.