Jelentősen nőtt az utasbiztosítások iránti kereslet

Forrás: MTI

 2023. január 31. 14:13

Több mint 21 ezer utasbiztosítást kötöttek az utazás előtt állók tavaly december elejétől idén január közepéig, ami 85 százalékos emelkedés éves összevetésben - közölte saját adatai alapján a Netrisk.hu. online biztosításközvetítő.

Az utasbiztosítások átlagdíja 11 ezer forint alá csökkent, 12 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. A csökkenésben ugyanakkor szerepet játszott, hogy a mostani szezonban rövidebb időszakra, kevesebb mint 6 napra kötötték az utasbiztosításokat, szemben a tavalyi téli utazási szezonra jellemző majdnem 7 nappal - jelezte a biztosításközvetítő.

Az utasbiztosítási kedv egyebek mellett azért nőtt, mert egy évvel korábban a koronavírus-járvány utóhatásai miatt még sokan lemondtak a külföldi utazásról, másrészt tudatosabbak lettek a külföldre utazók, felkészülnek egy előre nem látható eseményre - fejtette ki Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója.

Az összefoglalóból kiderül, hogy bár Európában síszezon van, az utasbiztosítást kötők majdnem 20 százaléka egzotikus, kifejezetten meleg éghajlatú országba utazott a karácsonyi szezonban.

Tudatosabbak a külföldi utazók és felkészülnek  a nem várt eseményekre

Fotó: 123rf.com

 

 

 

A korcsoportokat nézve a legtöbb biztosítást a mostani téli utazási szezonban a 45-54 év közöttiek kötötték, akik átlagosan 5 napra utaztak el és az utasbiztosításért 10 683 forintot fizettek. A hosszabb utazások a 24 év alattiakhoz és a 65 év fölöttiekhez kötődtek, akik 7,8 napra, illetve 9,6 napra biztosították magukat.

Az utazók 85 százaléka legfeljebb három nappal az utazás előtt kötötte meg a biztosítását, 43 százalékuk pedig egy nappal az utazás előtt biztosította be magát. Az összes kötés negyede az utazás napján történt.