Jó évet zárt a balatoni hajózás

Forrás: MTI

 2015. január 14. 16:59

A Balatoni Hajózási Zrt. bevétele 5,8 százalékkal nőtt tavaly, a társaság 2,2 milliárd forintos árbevétel mellett várhatóan 88 millió forintos nyereséggel zárja a 2014-es évet.

Halmos Gábor, a 22 tóparti önkormányzat tulajdonában lévő cég vezérigazgatója az MTI-nek szerdán elmondta: a társaság nem emelte árait tavaly, a bevételek emelkedése a növekvő forgalomnak köszönhető.

A kiemelkedően jól sikerült nyár után az őszi hajózási szezon is hozott pár százalékos forgalomnövekedést. A cég személyhajóin tavaly mintegy 20 százalékkal, a sétahajókon 30 százalékkal többen utaztak, mint egy évvel korábban és a komp forgalma is 5 százalékkal emelkedett. A vitorláskikötői üzletág bevétele 3 százalékos emelkedést hozott, egyedül a cég két kempingjének forgalma csökkent 7-8 százalékkal. A társaság működteti a siófoki Hotel Mólót is, amelynek bevétele egy új szakmai stáb irányítása mellett 31 százalékkal nőtt tavaly.
A társaság nyeresége annak ellenére emelkedett 88 millió forintra az előző évi 68 millióról, hogy 2014-ben új teherként jelentkezett a mintegy 20 millió forintnyi, államnak fizetendő mederhasználati díj.
A vezérigazgató szerint az eredmények a cég megújuló marketing stratégiájának, bővülő szolgáltatásainak, a hajózás szempontjából kedvezően alakult időjárásnak és az egyre több, színvonalasabb balatoni programnak is köszönhető. Az önmagában veszteséges menetrend szerinti hajózás működtetését a társaság többi üzletágának nyereségessége biztosítja.
Halmos Gábor beszámolt arról is, hogy az idei év újdonsága lesz egy 180 fő befogadására képes, új menetrend szerinti hajó üzembeállítása. Az ehhez vásárolt, orosz típusú vízibuszt eddig nem sikerült felúsztatni a Sión a Balatonhoz a túl magas vízállás miatt, mert nem fér el a hidak alatt, ezért várhatóan már csak a nyári szezon végére készülhet el az átalakítása. A nevét arról a balatoni településről fogja kapni, amelyik kész szponzorálni is az új jármű forgalomba állítását.