Jön a napi harmadik Finnair-járat

Forrás: turizmus.com

 2018. március 13. 18:24

A Finnair légitársaság globális értékesítési elnökhelyettese, Mikko Turtiainen bejelentette, hogy a nyári időszakban napi három járat közlekedik Budapest és Helsinki között.

A hírt a szakember egy budapesti sajtótájékoztatón jelentette be, amelyet a légitársaság a Budapest Airporttal közösen szervezett.

Turtiainen elmondta, hogy 2017-ben minden mutató tekintetében jelentős növekedést ért el a légitársaság: a 94 éves Finnair minden idők legjobb eredményét könyvelhette  el tavaly.

A légitársaság 11,905 millió utast szállított 2017-ben, jelentős részben az immár évek óta stratégiai területnek tekintett ázsiai forgalom növekedésének köszönhetően. Tavaly a kapacitások 9%-kal, a bevételek pedig 11%-kal bővültek. Az átlagos töltés elérte a 83,3%-ot.

A légitársaságnál arra számítanak, hogy a forgalom felívelése a jövőben is folytatódik, 2030-ban évi 20 millió utassal számolnak. Tavaly 1000 új munkatársat vettek fel a megnövekedett forgalom miatt. Ázsián belül Japán és Kína a két legfontosabb piaca a Finnairnak, mindkét országba heti 38 járatot indítanak immár.

Egy Airbus A330-300-as a Finnair-flottából, Marimekko-festéssel

Fotó: wikipedia / lasta29

Az elnökhelyettes emlékeztetett, hogy 1988-ban a Finnair volt az első európai légitársaság, amely non-stop járattal repült Pekingbe.

Bővült a hosszú távú járathálózat más égtájak felé is, tudtuk meg. Újdonság a kínálatban Goa, Havanna és Puerto Plata. Bangkokba a nyári szezonban heti 16 járat indul.

Bár az utasforgalom jelentős része átszálló, egyre többen választják úti céljuknak Finnországot is, azon belül is elsősorban Lappföldet, amely az utóbbi időben egyaránt kedvence lett a kínai turistáknak és a magyaroknak. Ezek után nem meglepő, hogy honfitársaink közül minden tizedik Roviemiba utazik a Finnair járatainak fedélzetén.

Elhangzott az is, hogy az ázsiai Finnair-utasok másik kedvelt úti célja Budapest, részben miattuk kerül sor a nyári menetrendi időszakban a napi harmadik budapesti járat beindítására.

A légitársaságnál az utasélmény fokozása érdekében immár az összes szélestörzsű repülőgépen wifi áll az utasok rendelkezésére, és hamarosan a keskeny törzsűeken is bevezetik a szolgáltatást.

Kapcsolódó cikkek