Jövőre befejeződik a strandfejlesztés Sarudon

Forrás: turizmus.com

 2019. december 09. 09:42

Tavaszra egy új panorámateraszt és egy partvédelemmel bíró homokos strandot, a hajóval érkezők számára pedig új kikötőhelyeket alakítanak ki Sarudon.

2019-ben több mint háromezer vendégéjszakával többet regisztráltak a szállásadók a Tisza-tó partján fekvő településen, mint egy évvel korábban, pedig nem volt kegyes hozzájuk az időjárás. Az idelátogatók számára nemcsak a Tisza-part, a strand jelenti az attrakciót, hanem tudatosítani kell, hogy a teljes falu része az idegenforgalomnak” – mondta Kücsön Gyula bizottsági elnök az önkormányzat idegenforgalmi és kulturális ­bizottságának első nyilvános ülésén a heol.hu cikke szerint.

A második adventi gyertya meggyújtása Sarudon

Fotó: sarud.hu

A jelenlévők egyetértettek abban, hogy a falunak meg kell őrizni az értékeit, a hangulatát, az építészeti stílusát, a hagyományait, a szokásait, s a mindezeket bemutató rendezvényeit. Fel kell kutatni és be kell mutatni a településen élő emberek tudását, nyitottá kell tenni a vendégek előtt a civil szervezeteket.

A tervek szerint összegyűjtik és közkinccsé teszik a népi kézművességet, a falusi élet hagyományos elemeit, s ezen értékek köré akár többnapos fesztiválokat szerveznek.Keresik a megoldást arra, hogy korszerű, a közösség céljait szolgáló weboldala legyen Sarudnak.

 

Zajlanak a fejlesztések is

Hamarosan lezárul a Magyar Turisztikai Ügynökség programjának részeként indult Tisza-tavi strandfejlesztés kivitelezése. Tavaszra egy új panorámateraszt és egy partvédelemmel bíró homokos strandot, a hajóval érkezők számára pedig új kikötőhelyeket alakítanak ki. Befejeződik a sólyapálya építése és a vízi bázis kialakítása is. Végső fázisához érkezik a négy évszakos étterem építése, mely várhatóan jövő tavasszal nyit. Bővülnek a part gyermekcentrikus szolgáltatásai, bemutatkozik az Apraja Partja projekt, az új gyerekvigyázó és foglalkoztató. Továbbra is várják a vendégeket a kedvelt szolgáltatók, mint például a Tisza-tavi MiniZOO és a Tündérrózsa kikötő.

Kapcsolódó cikkek

Strandfejlesztés 2.0

2019. július 25.