Jugoszláv nosztalgiatúrák Belgrádban

Forrás: BalkanInsight

 2019. február 01. 14:50

Ami Budapesten a Trabant-rally, az Belgrádban a YugoTour.

Egy belgrádi cég a korábban Amerikában a világ legrosszabb autójának kikiáltott Yugókkal viszi körbe a városban a turistákat, miközben megpróbálja bemutatni, milyen volt az élet az egykori Jugoszláviában - számol be a BalkanInsight.

A nemrégiben alakult vállalkozás elsősorban nyugat-európai és amerikai turistákat szolgál ki. A túra során a veterán járgányokkal felkeresik Belgrádban azokat az épületeket, amelyek fontos szerepet játszottak a volt Jugoszlávia történelmében. Az élmény a beszállás után azzal kezdődik, hogy a sofőr-idegenvezető egy Cocktával, a Coca-Cola jugoszláv megfelelőjével kínálja meg az utasokat, miközben a hangszóróból a 60-as évek jugoszláv tánczenéje szól.

A társaság többféle városnézést kínál, van építészeti emlékekkel és politikai változásokkal foglalkozó túra is. Az „Egy nemzet felemelkedése és hanyatlása” című program Jugoszlávia születésével és felbomlásával foglalkozik. Ez a túra egy második világháborús belgrádi koncentrációs táborban kezdődik, ahol a vendégek megtudhatják, hogyan fogtak össze a különféle délszláv népek a náci német megszállók ellen.

Az időutazás a volt jugoszláv parlament épületénél, majd a Jugoszlávia nevű egykori luxusszállodánál folytatódik, amely korábban olyan vendégeket fogadott, mint a brit Erzsébet királynő, Richard Nixon vagy Jimmy Carter.

A túra a Jugoszláviát élete végéig egyben tartó Josip Broz Tito mauzóleumánál ér véget Belgrád Rózsadombján, a Dedinjén. Tíz évvel Tito halála után szétesett Jugoszlávia is, a délszláv állam felbomlásának bemutatásával ér véget a program.

Városnézés Belgrádban Yugo autókkal

Fotó: YugoTour

A belgrádi turizmus folyamatosan nő, tavaly több mint egymillió külföldi látogató kereste fel a várost. A YugoTour 41 éves alapítója érdekes módon nem helybeli, hanem holland: Ralph Van der Zijden.