Júliustól kemény verseny elé néz a román államvasút

Szerző: Irházi János

Forrás: turizmus.com

 2018. november 30. 16:48

Az osztrákok már most elindítanak egy járatot, amely Budapestet is érinti, ám egyelőre a romániai infrastruktúra is nehezíti a terjeszkedést.

Romániában 2019.július 1-jétől liberalizálják a vasúti személyszállítást, ám az osztrák állami ÖBB a tervek szerint már most december 9-től, az új vasúti menetrend érvénybe lépésétől elindítja Bécs-Budapest-Nagyvárad-Kolozsvár járatát. A bejelentés óta az idő előtti csatavesztést a román állami vasúti személyszállító CFR Calatori nem győzi kozmetikázni, és hangsúlyozza, hogy a szerelvényen MÁV Start és román vagonok is lesznek, Nagyváradtól Kolozsvárig pedig román mozdony húzza ezeket.

A magyarázkodás ellenére tény, hogy amennyiben a román kormány nem lobbiz ki egy legalább tízéves derogációt Brüsszelben, jövő év júliusától a CFR Calatori eddigi lejtmenete csak fokozódik. Egy, magát megnevezni nem akaró vasúti szakember a turizmus.com-nak elmondta, a háttérben az osztrákok mellett német és francia vasúti személyszállítók is rajtra készen várják a liberalizációt, a színfalak mögött hosszú ideje folynak az előkészületek. A romániai vasúti infrastruktúra, néhány szakaszt leszámítva, katasztrofális állapotba süllyedt, ráadásul a személyszállító vonatok átlagsebessége 50 km/óra, és ők sem tudnak majd sebesebben haladni.

Német és francia vasúti személyszállítók is rajtra készen

Fotó: turizmus.com

A romániai vasúti szakma ezért is furcsállotta, hogy az ÖBB választása a Bécs-Kolozsvár vonalra esett, holott Nagyváradtól a Kincses Városig mai napig nem villamosítottak. Logikusabb lett volna a IV-es páneurópai folyosót választani az Arad-Déva-Brassó-Bukarest vonalon, ahol javában folyik a felújítás, több, elkészült szakaszon már 160 km/óra sebességgel lehet közlekedni.

A külföldi vasúti személyszállítók betörése a romániai magáncégeknek is kemény konkurenciát jelent majd, elsősorban azért, mert a legjelentősebbek – Regio Calatori, Transferoviar Calatori, Softrans, Astra Trans Carpatic – néhány kivételtől eltekintve 30-50 éves szerelvényeket futtat az elnyert vonalakon. A kivétel a craiovai Softronic mozdonygyár Softrans személyszállítási ágazata, amelyik saját gyártású,  Softronic Hyperion nevet viselő új szerelvényeket állított be, például a Brassó-Bukarest-Craiova, Brassó-Bukarest, Bukarest-Constanta vonalakon, vagy az Astra Trans Carpatic, amelyik az aradi Astra Személyvagongyár vasúti személyszállítási cége.

Ők az Arad-Bukarest vonalon kezdtek, de már Temesvár és Nagybánya között is indítottak Dániából vett használt motorvonatokat. Az Astra most húsz millió eurót költ ilyen szerelvények vásárlására, és további vonalakra állítják majd be ezeket.