Kalandozás Grúziában - Legendák földjén - TP 2015. május

Szerző: Fucskó Hajnalka

Forrás: turizmus.com

 2015. május 15. 12:27

Háromezer évre visszanyúló történelem, ősi kolostorok és templomok, a bor és Sztálin szülőföldje, vadregényes, érintetlen tájak, és egy velünk rokonlelkű nép, amely még tud önzetlenül kedves lenni a vendégekhez.

Ideje (újra) felfedeznünk Grúziát, amely kevesebb mint három óra alatt közvetlen járattal elérhető.

Amikor a ’80-as évek vége felé egy fekete-tengeri hajóúton először jutottam el Grúziába, alig vártuk, hogy megpillantsuk a Kaukázus égbe törő csipkés hegyeit és partra szálljunk a szovjet Riviéra gyöngyszemének számító Szuhumiban, majd a túra utolsó állomásaként a pálmafás tengerparti sétányával, delfináriumával hívogató Batumiban. Ez a mesés, buja hely számunkra akkoriban maga volt a tömény egzotikum, ahol életemben először kóstoltam gránátalmát.

Ma Szuhumi a szakadár Abbhá­zia része, amely véres harcok árán vált le Grúziáról az 1990-es években. A 2008-as orosz–grúz háború hatására ugyan Batumiból is eltűntek a turisták, de az elmúlt években fejlesztésére tengernyi pénzt áldozott az előző elnök, Miheil Szaakasvili kormánya. Mostanra az ország kirakata lett a világ felé, s újra egyre több üdülőhajó köt ki.

Formálódik a grúz Las Vegas

A török határ mentén fekvő Batumi a mindössze 2900 négyzetkilométeres Adzsár Autonóm Köztársaság székhelye, ahol meghökkentően fonódik egybe múlt, jelen és jövő. Az óváros szőlővel befuttatott, csipkézett faerkélyes házai furcsa kontrasztot alkotnak a föléjük magasodó, XXI. századi építészeti csodákkal, a tengerparton felhúzott vasbeton ABC-toronnyal és a 200 méter magasra kapaszkodó, eredetileg egyetemnek szánt, de végül szállodaként hasznosuló felhőkarcolóval, amelynek egyik oldalába egy óriáskereket ékeltek. A hét kilométer hosszan kiépített, kávéházakkal, „táncoló” szobrokkal, luxusszállodákkal szegélyezett – májusban nyit a Hilton is –, romantikus parti sétány szomszédságában málladozó szovjet panelházak sokkolnak az erkélyek közé kifeszített köteleken száradó ruharengeteggel.
A kulturális programoknak helyet adó Piazza téren belebotlottunk egy csapat kamaszba, akik láthatón egyforma élvezettel és a zsigereikben lakozó ősi tudással ropták a hagyományos néptáncot és nyomták a breaket.

Batumi fejlődése megállíthatatlannak látszik: a grúz Las Vegas formálódik itt, már ma is 6 kaszinó működik a felső kategóriás hotelekben, és 2017-ig további 8-at terveznek nyitni. Az adómentessé tett szerencsejáték-biznisz elsősorban a törökökre épít, akiknek a hazájában tiltott ez a fajta szórakozás.

A híres delfinárumot ezúttal nem volt szerencsém megcsodálni, de Batumi nem kevésbé neves, több mint százéves botanikus kertjét igen. A 111 hektáros, teraszos elrendezésű parkban nyitott minibuszok segítik a földrészenként társított dús vegetáció felfedezését, csaknem 3000-féle növényfaj él itt teljes harmóniában.

Batumiban is van nemzetközi repülőtér, de a Wizz Air gépei, amelyek Budapestről hetente kétszer (hétfő, péntek) közlekednek, a tőle 140 km-re észak-keletre fekvő Kutaisibe érkeznek. Bár az országban gőzerővel folyik az autópálya-fejlesztés, a közutak minősége még sok kívánnivalót hagy maga után, és az egyénileg utazóknak fel kell készülniük a helyiek száguldozó, a szabályokat lazán értelmező vezetési stílusára, nemkülönben a vidéki utakon kószáló tehenekre is.

Aranygyapjú és világörökségek

A grúzok meggyőződése: történelmük során mindvégig a hit ereje tartotta meg őket ebben a geopolitikailag oly kényes térségben, az egykori Selyemút mentén, Európa és Ázsia mezsgyéjén. A vallás gyakorlása napjainkban éppoly természetes része az életüknek, mint a legendák ápolása. Közülük a leghíresebb az aranygyapjúé, amelyet végül Iaszon királyfi szerzett meg egy kalandos hajóút során az argonauták segítségével. A történet helyszínét a grúzok az aranyban bővelkedő hegyvidéki Szvanétiába teszik, s a legújabb kutatások szerint valós események ihlették, jelesül az, hogy az itt élők báránybőrt használtak a hegyi patakokban felelhető arany összegyűjtéséhez. A legendával Grúzia-szerte szembesültünk látványos köztéri szobrok formájában, többek között a 200 ezer lakosú Kutaisiben is, ahol egyébként világörökségek nyomába eredhetünk.

A hajdani főváros kincsei, a Bagrati katedrális és a Gelati kolostor együtt nyerték el a világörökség címet, ám most az a veszély fenyegeti őket, hogy együtt is veszíthetik el. A UNESCO rosszallását a falakig lepusztult, XI. századi katedrális túl tökéletes, túl sok beavatkozással járó felújítása váltotta ki. Ami a helyreállított Bagratiból valóban elveszett, azt megtalálható a városon kívüli Gelati kolostor falai között. Időtlenség, áhítat, misztikum. A középkori Grúzia egyik legjelentősebb kulturális és spirituális központját az új Athénként és a második Jeruzsálemként dicsőítették. Alapítója, Dávid király szándékosan keresztbe temetkezett a kolostor eredeti bejáratánál, hogy mindenkinek rá kelljen lépnie a sírhelyét fedő kőlapra, így gondoskodva emlékének az idők végezetéig való megőrzéséről. A templom eredeti freskóinak egyike a nagy király arcmását is megörökítette.

Az emberkéz alkotta látnivalóktól nem marad el a Kutaisi térségében három éve megnyílt Prométheusz-cseppkőbarlang. A másfél kilométer hosszan kiépített járat hol keskeny folyosóvá szűkül, hol 20 méter magas teremmé szélesedik ki, olyan látványos karsztképződményeket mutatva, mint a „leeresztett kőfüggöny” vagy a „kőkemény vízesés”, az út végén pedig föld alatti folyón csónakázhatunk ki a napvilágra.

A barlang közel fekszik a radontartalmú gyógyvízéről híres Tskaltubohóhoz, ahol az 1940-es évektől nagy előszeretettel pihente ki fáradalmait a szovjet pártvezetés elitje, maga Sztálin is. Konkrétan a védelmi minisztérium 16 hektáros szocreál üdülőkomplexumában, ahol két éjszakára bennünket is elszállásoltak; ma Tskaltubo Spa Resortnak nevezik. Láthatóan újjászületés előtt áll az egész üdülőhely, mert néhány elhagyott, teljesen kibelezett szanatórium- és szállodatorzó mellett több helyen felújítási munkálatok zajlottak.

Ahol megérint a történelem

Útban Tbiliszi felé, Gori közelében felkapaszkodtunk a Kaukázus legősibb városához. Uplistsikhét a Kr. e. IV. században építették, pontosabban vájták, magasan a Mtkvari folyó fölötti sziklafalakba. Ma egy holdbéli táj képét mutatja, nehéz elképzelni, hogy ezekben a barlangi üregekben valaha 20 ezren élték mindennapjaikat, szórakoztak, szerettek, imádkoztak.

Alig 70 kilométerrel odébb már a világ egyik legrégebbi, folyamatosan lakott városának köveit taposhattuk. A két folyó találkozásánál alapított Mtskheta több szempontból is kivételes szerepet tölt be a grúz történelemben.
A Kr. e. III. századtól 800 éven át az Ibériai Királyság fővárosa volt, a III. században itt emelték államvallássá a kereszténységet, s a mai napig a grúz ortodox egyház spirituális központja. A grúz királyok koronázási és temetkezési helyéül szolgáló Svetitskhoveli-székesegyházat a legenda szerint azon a helyen emelték, ahol Krisztus ruhája van eltemetve. Felemelő élményt jelentett, midőn ebben az ősi templomban felzengtek a grúz férfiak híresen szép hangján az ortodox liturgikus dalok.
A városon kívüli hegytetőre épült Jvari kolostorra az ország legszentebb helyeként tekintenek. Sajnos, mindkét épületet a világörökség veszélyeztetett műemlékei között tartja számon az UNESCO.

Eklektikus Tbiliszi

A Mtskhetától fél órára fekvő mai fővárost, Tbiliszit sem kerülték el a gigantikus beruházások. A legszembetűnőbb a Narikala-erődhöz felvivő, a Kura folyó felett átsuhanó kabinos felvonó, amely a tömegközlekedés része. Fentről fantasztikus panoráma nyílik a városra, az acélhálós üvegtetővel fedett Béke gyaloghídra, a hivalkodó elnöki palotára, a túlparti meredek sziklafalra kapaszkodó házakra és a szintén új építésű, a világ harmadik legmagasabb ortodox katedrálisára, amely belülső csupaszságával utóbb csalódást okozott. Nekem jobban tetszettek az óváros kacskaringós, szűk utcái a hagyományos faerkélyes házakkal, ahol minden vallás követője megtalálja a maga istenének házát, az ugyanitt lévő, kávézókkal, galériákkal teli Chardin utca, a pompás palotákkal szegélyezett Rusztavelli sugárút, vagy a sok apró téglakupola alatt gőzölgő kénes fürdő a közeli természetes vízeséssel. Igaz, a kicsinosított belvárosban is elénk került egy-egy omladozó épület, azon túl meg pláne, a megújulásnak még nincs vége. De a 1,4 milliós Tbiliszi hangulata, lüktetése mindenképpen európai nagyvárosi, enyhe keleties beütéssel, jó volt ott turistának lenni.