Káosz Dél-Kínában

Forrás: MTI

 2014. március 31. 15:20

A golflabda nagyságú jégdarabok mellett hatalmas eső zúdult Hongkongra hétfőre virradóra, de még a csúcsforgalmi közlekedést is jelentősen megnehezítette a hirtelen érkezett bőséges csapadék. Dél-Kínát is eső mossa.

A kínai különleges közigazgatási övezetben volt ahol 30, másutt 70 milliméter esett alig egy óra alatt. A térségben reggel 9 óráig több mint kétezerszer villámlott, ebből 482 villámcsapás érte Hongkong szigetét és a Kaulung-félszigetet. Helyenként gépkocsik merültek el a felgyülemlett, tóvá terebélyesedett vízben, volt olyan bevásárlóközpont, amelynek tetejét beszakította a jég, majd az eső vízesésként árasztotta el az épület belső tereit.

A városvezetés a felhőszakadásra vonatkozóan olyan magas fokozatú figyelmeztető jelzést adott ki, amilyen 2010-óta nem volt érvényben. A helyi időjárás-előrejelzők a következő néhány napra további zivatarokat, nagy esőt, áradást, földcsuszamlásokat és erős széllökéseket jósolnak.

A túlparton, a dél-kínai Kuangtung tartomány főbb légikikötőiben szintén az eső és a villámlás okozott fennakadást utazók ezreinek. Kanton város Paijün nemzetközi repülőterén száz felett volt a késve indított járatok száma, és több mint 70 belföldi célpontba el sem indultak a gépek. Sencsenben hasonló volt a helyzet, vasárnap délután öt óráig több tucat gép nem szállt fel időben. Voltak érkező járatok, amelyeket szomszédos repterekre irányítottak át.

Sencsenben és Kantonban hétfőn iskolaszünetet rendeltek el.
Hétfői jelentések szerint a szintén déli Kuanghszi-Csuang autonóm területen nem csak a légi közlekedésben okozott zavart a mostoha időjárás, de földcsuszamlásokat is előidézett. A mentők egy elsodort bányászt még keresnek