Kell egy sztori! – Városi séták tematikusan

Szerző: Németh Andrea

Forrás: Turizmus Panoráma

 2017. augusztus 17. 09:03

Szecesszió, szabadkőművesek, híres írók, vallási emlékek, panelépítészet, magyar ízek – örvendetesen szaporodnak az olyan vezetett túrák, amelyek túllépve az általános nevezetességeken az adott hely valamilyen sajátos jellegzetessége köré fűződnek.

Ma már nemcsak Budapesten, hanem az ország minden szegletében találni vonzó példákat.

 

Szecesszió, süti, Szeged

Szegeden a szecesszió szerelmeseit többféle séta is várja. A „szegedi Gaudi”, azaz Magyar Ede születésének 140. évfordulójához kapcsolódóan több, az építész életét és munkásságát felelevenítő városi sétát szerveznek, melyek, mind mondják, hihetetlen népszerűek. Magyar Ede alig nyolc év alatt csaknem két tucat házat tervezett Szegeden, a program során bérpaloták és lakóházak fedik fel titkaikat, melyek magukon viselik az építész jellegzetes kézjegyeit. Szintén a szecesszióra épül az Egy darabka Párizs elnevezésű séta, itt a nagypolgári luxus bérpaloták is megmutatják belső pompájukat.

A harmadik legnépszerűbb túra a Süti séta – a név azonnal elárulja, miért szeretik. Melyik cukrászdában kínálták először a kávé mellé az omlós szegedi kiflit? Hol nyitotta meg üzletét Suhajda József, a világhírű „Suhajda csemege” készítője? Ma milyen különleges finomságok édesítik meg a szegediek napjait? Hajdani és mai neves cukrászmesterek, édességkereskedők nyomába erednek a résztvevők, s közben felfedezhetik a város ízeit a rétesektől a csokoládékon át a tortákig, kóstolóval fűszerezve.

A szegedi Beregi Ház


Ezek a különleges programok az év folyamán csupán néhányszor indulnak, a város turisztikai weboldalán azonban rengeteg másfajta sétát is kínálnak.

 

Stresszmentesítés Miskolcon

Miskolc is egész sor lehetőséget kínál, hogy a várost új perspektívából, kicsit a helyiek szemével ismerjük meg.

Ami bennünket elsőként megszólított a kínálatból, az a Stresszmentesítő túrák a Bükkben címet kapta. A kirándulás több egyszerű túrázásnál, jógázás is benne foglaltatik, s a társaságot szakképzett túravezető és jógaoktató is kíséri a Bükk lenyűgöző tájain. A címben foglalt küldetés garantáltan teljesül.

A miskolciak tematikus sétáikat összekötötték a Miskolc Pass kártyával, s ahogyan az erdei túra ingyenes, a többi tematikus garantált városnézés is az, egyszeri alkalommal. A garantált túrák minden hónap második szombatján indulnak, a bükki túrák ettől eltérő időpontban. Előzetes regisztráció a bükki túrákhoz szükséges, a belvárosi tematikus garantált sétákhoz nem.

Stresszmentesítő túra

Fotó: Jakab Zoltán

A 2017-es kínálatban még további izgalmasnak hangzó programokat is találunk, mint például Séta az Avasra; Kő kövön, avagy burkolatok és kővirágok; Iskolák és tudomány; Különleges kapualjak, belső udvarok; Föld alatti érdekességek. A séták egy része a Guide@Hand Miskolc alkalmazással is bejárható.

 

Poncichterek és Tündérösvény Sopronban

Sopronban minden évben május elejétől szeptember végéig indítják az ingyenes, garantált városnézéseket és az erdei túrákat. Idén ebbe a körbe került 6 tematikus séta is. Minden szerdán és vasárnap belvárosi séta indul a Tűztorony elől, illetve minden szombaton erdei túra a Hotel Lövér buszmegállójából. A részletekről a város turisztikai weboldalán lehet tájékozódni.

A soproni Lővérek

Fotó: sopron.network.hu

A szakrális Sopron elnevezésű túra a belváros és közvetlen környékének vallási emlékeit látogatja végig, a Sopron a leghűségesebb város program résztvevői időutazást tesznek a múltban, a szabad királyi várossá emelés, a népszavazás és a Páneurópai Piknik témájának kiemelésével. A poncichterek világa a szőlészeti-borászati múltat mutatja be, illetve az egykori Wirtschaftsbürger városrészt, a Buschenschankot, s a Kékfrankos legendáját a napóleoni időkből.

A Tündérösvényen a belvárost övező zöld tereket, parkokat, kerteket kapcsolja össze a tündérvilág hangulatával, A soproni fenyves erdő aljában elnevezésű pedig a klimatikus gyógyhelynek számító Alsó- és Felső-Lövéreken vezet keresztül.

A soproni TDM-szervezet a sétákat az érdeklődők igényei szerint alakította ki, a weboldalon praktikus naptár is megtalálható arról, mikor mit kínálnak.

 

Edd körbe Budapestet!

Második szezonját éli a Cityrama Utazási Iroda Eat Hungary – Gourmet Walking Tour elnevezésű programja. Bár kifejezetten a külföldieknek állították össze, egyszer nekünk, magyaroknak is érdemes turistaként körbeenni Budapestet. De vigyázat, kötelező korgó gyomorral érkezni! A tematikus séta keretében a jellegzetes budapesti ízeket ismerik meg a résztvevők, 6 helyen 10 különböző kóstolóval fűszerezve. Két állomás között pedig a belvárosi nevezetességekről mesélnek nekik.

A program a Cityrama irodájából indul egy welcome túrórudival, majd a Belvárosi Piacot (korábbi nevén Hold utcai piac) veszi célba a csapat, ahol ínyenc szalámiktól és sajtoktól kezdve, a lángoson át a vadkülönlegességekig kapnak kóstolót. Útba ejtenek egy hentest, ahol állva csipegethetnek a hurka- és kolbászízelítőből, de nem marad ki Raj Ráchel híres flódnija, sőt a kürtőskalács sem. A séta a történelmi zsidó negyedben ér véget, itt kézműves sörök kóstolója zárja a programot. A túrát garantált időpontokban hirdetik, de igény esetén máskor is elérhető.

 

Légy a kedvesem Pesten!

Ezzel a címmel hirdette meg egyik izgalmas túráját a Beyond Budapest. A séta során megelevenednek előttünk Móricz, Petőfi és Katona József romantikus, helyenként tragikus szerelmi történetei. Melyik házban élt Lázár Ervin és Vathy Zsuzsa vagy az Ady–Csinszka páros? Igaz-e, hogy Veres Pálnét, az utca névadóját plátói kapcsolat fűzte Madách Imréhez?

Tájékozódjon hiteles forrásból!

A cikk a Turizmus Panoráma magazin 2017. július-augusztusi számában jelent meg.

Az előfizetés gombra kattintva Ön is megrendelheti a havilapot.

 

A Híres íróink nyolcadik kerületi világa túra keretében Petőfi, Kosztolányi, Móricz, Mándy Iván, Karinthy és még sok más irodalmi példaképünk nyilvános és titkos élete sejlik fel a városrész kulisszái között. Mind megfordultak a kerület híres kávéházaiban, lebujaiban, vagy különféle ügyeiket intézték a Józsefváros eldugott kapualjaiban. Itt nyertek inspirációt, itt történtek velük sorsfordító események, itt estek bele és szerettek ki feleségeikből, szeretőikből – áll a kedvcsináló leírásban.

Szintén izgalmas élményeket kínál a Nyócker málló pompája – szociokulturális kalandozás a Józsefvárosban elnevezésű program, amely a kerület minden aspektusát, színfoltját megmutatja, így szerepel benne látogatás egy helyi cigány muzsikus családnál is.

 

Szabadkőművesek és metróséta

„A baglyok nem azok, aminek látszanak.” Az idézet a kultikusnak számító Twin Peaks misztikus krimisorozatból való, s ez a misztikum lengi be a Hosszúlépés – Járunk? nevű társaság egyik túráját is, mely a szabadkőművesség témájára épül. Ahogyan világösszeesküvés-elmélet nincs szabadkőművesek nélkül, a századelő Budapestjének szellemi élete sem lehetett meg nélküle. Min törték a fejüket a Fővárosi Könyvtárban gyülekező radikálisok? Valóban „szabadkőműves béklyóban” vergődött Ady? A páholyokról, Szabó Ervinről, Jászi Oszkárról, Zubolyról, a Nyugatról és a Galilei Körről köntörfalazás nélkül – írják sokat sejtetően.

De elérhető náluk metróséta is, ahol a csapat mind a négy budapesti metróvonalat érinti, felkeresik a legérdekesebb állomásokat, s megnéznek belülről egy százévesnél öregebb metrókocsit.

A Hosszúlépés Szentendrén, sőt a Balatonnál is szervez különleges programokat. A keszthelyi kastély esti bejárására hív például a Biblioterápia a Festeticsekkel című.

 

Krúdy és a panelek

Az Óbudai Múzeum is szervez tematikus sétákat a kerületben, amelyek bármikor megrendelhetők. Van például múltidéző séta az eltűnt kiskocsmák és utcák nyomában, külön túrán mutatják be a rejtőzködő templomokat és kolostorokat, a helyi zsidó emlékeket, vagy az óbudai felekezetek emlékhelyeit. Felelevenednek a barokk Óbuda történetei és a Zichy-kastély titkai.

Szinbád-szobor az óbudai Fő téren


Az egyik legérdekesebb a Krúdy-séta. Krúdy Gyula életének utolsó három évét töltötte Óbudán. A résztvevők felkeresik az író által látogatott helyeket, közben részleteket hallhatnak az óbudai helyszínekről szóló írásaiból is.

Nem szokványos a panelos séta sem, amelyen megismerhetjük a városrész képét és életét teljesen átalakító panelrengeteg történetét. A program része a panelépítkezések előzményének számító Óbudai Kísérleti Lakótelep, akárcsak a szovjet típusú lakótelepek.

Kapcsolódó cikkek