Képgalériát nyitott a Budapest Airport

 2013. november 08. 15:47

Kiállítóteret avatott a 2A és 2B Terminálok érkezési szintjét összekötő folyosón a Budapest Airport november 7-én.

A BUD Gallery névre keresztelt kiállítási terület elsősorban fotókiállításoknak ad helyet a jövőben a SkyCourt nyilvános területén. Az első kiállítás alkalmával kortárs magyar ékszerkészítő iparművészek munkáiról készített fotósorozatot mutattak be.

A Budapest Airport tervei szerint a galériában elsősorban magyar művészek válogatott magas színvonalú alkotásai lesznek láthatók, a tárlat anyaga 4-5 havonta újul meg. A nemzetközi tapasztalatok alapján várható, hogy idehaza is nagy érdeklődésre tarthat számot egy ilyen kiállítás, hiszen a világban számtalan példa akad arra, hogy egy repülőtér galériaként is hasznosítja bizonyos utasforgalmi területeit.

A ma megnyílt első kiállítást a Budapest Airport a fiatal és tehetséges alkotókat felkaroló Pro Jugendstil Művészeti Alapítvánnyal közösen szervezte. A kiállítás az alapítvány 2012-ben kezdeményezett Kortárs Magyar Ékszer projektjéhez kapcsolódik, amelynek keretében korábban már három ékszerkiállítás is megvalósult a Hotel Corinthia Budapestben, a Tallini Magyar Intézetben, valamint a szentendrei Diana Krausz Galériában.

A kiállítást Szarvas Gábor, a Budapest Airport közösségi kapcsolatokért felelős igazgatója nyitotta meg. Elmondta: „a repülőtér üzemeltetőjeként arra törekszünk, hogy utasaink számára valódi élmény jelentsen a repülés, illetve a repülőtéren eltöltött idő. Ennek kiváló eszköze lehet a kultúra és a művészet, amelynek boldogan adunk teret itt a repülőtéren. Külön öröm számunkra, hogy egy olyan fiatal és tehetséges iparművész ötlete alapján valósult meg a kiállítás, aki nem mellesleg a Budapest Airport munkatársa" – tette hozzá Szarvas Gábor.

A galéria megnyitását a Budapest Airport mellett a repülőtérnek otthont adó XVIII. kerület országgyűlési képviselője is üdvözölte. Kucsák László elmondta: „nagyon örülök annak, hogy részben helyi esemény keretében tarthatjuk a kiállítás felavatását, hiszen a repülőtér nem csak az ország kapuja, hanem egyben a kerület legfontosabb gazdasági szereplője." Hozzátette: „sok sikert kívánok a Budapest Airportnak a galéria működtetéséhez, egyben bízom abban, hogy a jövőben kerületi művészek alkotásai is megjelennek a repülőtér terminálján."