Kerékpáros-fejlesztések Kaposváron

Forrás: MTI

 2017. augusztus 24. 16:03

Egymilliárd forintból bővíti és újítja meg kerékpárút-hálózatát, és fejleszti közösségi kerékpáros közlekedési rendszerét Kaposvár a következő években.

A somogyi megyeszékhelyen 24 kilométernyi kerékpárút és -sáv van, amelyhez további 16 kilométer épül, a közelmúltban pedig felújították a városi sportcsarnok és a Deseda-tó közötti 3,3 kilométeres szakaszt.

A beruházásokkal további városrészeket, köztük Kaposfüredet és Toponárt is bekapcsolják a kerékpárút-hálózatba, megteremtve annak a lehetőségét, hogy az emberek biciklivel is biztonságosabban juthassanak el munkahelyükre.

A Kaposvári tekergő névre keresztelt „közbringarendszer" népszerű a városban, melyre tavaly 16 ezren regisztráltak

Fotó: kaposvarhirado.hu

A polgármesteri hivatal közleménye kitért arra is, hogy a ma még 4 állomásos kaposvári közösségi kerékpáros közlekedési rendszer 18 állomásosra bővül, a jelenlegieken kívül 170 új, tisztán elektromos és több hagyományos kerékpár áll majd a bérlők rendelkezésére.

Megjegyezték, a két éve működő, Kaposvári tekergő névre keresztelt „közbringarendszer" népszerű a városban, melyre tavaly 16 ezren regisztráltak.