Folyamatos fejlesztésekkel támogatja a kerékpáros turizmust a MÁV-Volán Csoport

Forrás: MTI/turizmus.com

 2023. április 27. 09:24

A MÁV járatain három év alatt 40 százalékkal nőtt a kerékpáros szállítás, tavaly 1,2 millió jegyet váltottak erre a célra; a szolgáltatások idén tovább bővülnek, és a Volán egyes járatai is szállítanak bicikliket – jelentette be a vállalatcsoport szerdai sajtótájékoztatóján.

Nagy Bálint közlekedésért felelős államtitkár az eseményen kiemelte: a gazdasági növekedés egyik fontos eleme a turisztikai ágazat, ezen a területen pedig kiemelkedően növekedett a kerékpárszállítás.

Felidézte, hogy a MÁV-Volán Csoport 2021-ben indította el azt a szolgáltatását, amely lehetőséget biztosít egyes autóbuszjáratokon kerékpárok szállítására. Az első évben a Mátrába, majd a következő évben a Tisza-tó irányába is közlekedtek ilyen járatok, ezekre a turisztikailag kiemelt régiókba ugyanis vonattal nem tudnak eljutni a kerékpárosok.

Az államtitkár hangsúlyozta: a szolgáltatás minőségének javítása kiemelt cél, ennek része a május elsején bevezetendő vármegyebérlet-rendszer, amely kedvező árával a remények szerint népszerű lesz az utazók körében.

Nagy Bálint közlekedésért felelős államtitkár a Kerékpárral buszon és vonaton címmel tartott sajtótájékoztatón a Déli pályaudvaron

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Mosóczi László, a MÁV-Start vezérigazgatója hangsúlyozta: a cél az, hogy a közösségi közlekedés versenyképes alternatíva legyen, egyre többen vegyék igénybe. A MÁV-Volán Csoport összehangolja a menetrendeket és megvalósítja a tarifaközösséget, így az utazók egyetlen jeggyel és bérlettel vehetnek igénybe egy nagy és összetett közlekedési rendszert. A tarifaközösség május elejétől valósul meg a  Volán, a MÁV és a GYSEV járatain.

A vezérigazgató elmondta, a MÁV-Start az utóbbi években 92 IC plusz kocsit, 40 KISS emeletes és 123 FLIRT motorvonatot szerzett be. Az újonnan beszerzett vasúti járműveken már mindegyiken minimum 4-8 kerékpár szállítására van lehetőség. A Mátra felé irányuló turizmus fellendítése érdekében bevezették április elején a Mátra 24 napijegyet, amely 24 órás korlátlan utazást biztosít a MÁV és a Volán járatain. A 2022-es fejlesztések a kapacitásbővítésre és a turisztikailag kiemelt régiók kiszolgálására fókuszáltak.

Mosóczi László jelezte, a kerékpárjegyek nem drágultak 2023-ban sem. A jegyek harmadát a MÁV applikáción keresztül vásárolták, ahol eleve 10 százalék kedvezményt kap az utazó. Beszélt arról is, hogy a kombinált zöld közlekedés része az is, hogy az elővárosi vasútvonalak mintegy 80 állomásán összesen 4000 kerékpár tárolására van lehetőség a B+R parkolókban.

Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos is megerősítette, fontos cél, hogy egyszerű legyen a kerékpárok szállítása. Emlékeztetett: 2018-ban indult meg az első egyeztetés a MÁV-val, azóta jelentős változás történt, a MÁV egyre több kerékpárszállító vagont állított forgalomba. 2019-től 40 százalékos növekedés történt a vasúti kerékpárszállításban. A tapasztalat azt mutatja, hogy a fejlesztéseket a kerékpárosok hamar felfedezik és használják, az ő javaslatukra vezették be a Volán egyes járatain is ezt a szolgáltatást – mondta a kormánybiztos.