Kerékpárral az egész országon át

Forrás: MTI

 2017. október 29. 06:55

Az Eurovelo 13-as út magyarországi szakasz az Őrségből a Balaton érintésével Budapestre, majd Gödöllő, Eger és a Hortobágy érintésével Debrecenbe vezetne.

Mindezt Révész Máriusz nyilatkozta, de a kerékpározásért és az aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos azt is hozzátette, hogy 2019-re elkészül a Budapestet a Balatonnal összekötő kerékpárút. Erről pedig annak kapcsán beszélt, hogy október 28-án átadták az Etyek és Tarján közti kerékpárutat, amelyet később Esztergomig vezetnek. Hozzátette, hogy ekkor majd Budapestről indulva Etyeken és Esztergomon át újra vissza lehet térni Budapestre, de Esztergomból akár a Velencei tóhoz is el lehet majd jutni.
Kiemelte még, hogy a Balatont kis forgalmú utakon kijelölt kerékpárutakon keresztül össze kell kötni Kaposvárral és Péccsel is. Ezzel a megoldással alakítottak ki korábban kerékpárutat Győr és Balatonfüred között.

Mert bringázni jó

Fotó: képünk csak illusztráció a British Cyclingtől