Újabb kerékpárút készült el a Balatonnál

Forrás: MTI

 2023. december 20. 10:39

Kerékpárút épült Fonyód és Buzsák-Csisztapuszta között, az út utolsó, déli szakasza a napokban készült el - közölte Fonyód önkormányzata.

Közleményük szerint a teljes hosszát tekintve nettó 218 millió forintból megvalósult kerékpárúttól azt várják, hogy a munkavállalók mobilitásának elősegítésével kedvező hatást gyakorol a foglalkoztatásra, kielégíti a kerékpáros turisták igényeit a nyári turisztikai szezonban, tovább javul a gyógyvizéről híres Csisztafürdő elérhetősége, valamint hozzájárul a szezon meghosszabbításához.

A Fonyód és Csiszta közötti távolság mindössze öt kilométer, de korábban huszonöt kilométert kellett kerülni, ha az emberek egyik településről a másikra akartak eljutni - idézték Kara Lajost, Buzsák polgármesterét.

A településvezető hozzátette, hogy gyönyörű tájakon át vezető aszfaltozott út kedvezőtlen időjárási körülmények között is használható, megkönnyíti a munkába járást, népszerűsíti a sportos életmódot.

Hidvégi József, Fonyód polgármestere azt hangsúlyozta, hogy az útnak köszönhetően a buzsákiaknak és táskaiaknak "sokkal közelebb lesz Fonyód."
Emellett fontos, hogy a turistáknak ne csak a balatoni fürdőzés jelentsen turisztikai programot, hanem más lehetőségek is megnyíljanak a vendégek számára - hívta fel a figyelmet a polgármester, hangsúlyozva, a kerékpáros turizmus új lendületet kaphat a beruházástól.

Nemcsak a helyiek életét könnyíti meg, de a kerékpáros turizmus is új lendületet kaphat a beruházástól

Fotó: 123rf.com

A fonyódi önkormányzat közleménye idézte Móring József Attilát, a térség országgyűlési képviselőjét is, aki úgy vélte: a kerékpárutak nagyban hozzájárulnak a balatoni turisztikai attrakció népszerűségének növeléséhez, az aktív időtöltéshez.
Régi célkitűzés volt, hogy megszűnjön Buzsák zsáktelepülés-jellege, a kerékpárúttal ebben jelentős lépést tettünk meg, a község kinyílt a Balaton felé - jegyezte meg a politikus.