Keresik az Év Idegenvezetőjét

Forrás: turizmus.com

 2015. október 21. 12:55

A Magyarországi Idegenvezető Szövetsége felhívás megjelentetésére kérte szerkesztőségünket, mely szerint idén is várják a jelöléseket a 2015. Év Idegenvezetője címre.

A javasolt személy lehet hivatalos igazolvánnyal működő MISZ tag, vagy MISZ-en kívüli idegenvezető, aki ebben az évben kiemelkedő teljesítményt nyújt.

A javaslatnak tartalmaznia kell az idegenvezető tevékenységének leírását, valamint a javaslat indoklását.

Javaslatot tehetnek turizmusban dolgozók nevük, telefonszámuk elektronikus címük megadásával, illetve utasok, akik az illetővel együtt utaztak, megjelölve azt a programot, amikor az idegenvezető jó munkáját tapasztalták. (Tőlük is vár a szövetség nevet, mobilszámot és elektronikus címet.)

Az év folyamán eddig több idegenvezető kapott dicséretet a munkájáért: többek között Ürögdi Ferenc és Medzay Anikó. Kérik, hogy a jelölésnél személyüket  is vegyék figyelembe.

A javaslatokat az evidegenvezetoje@magyarmisz.hu címre kérik beküldeni.

A javaslattétel határideje: 2015. december 15.

A beküldött javaslatokat bizottság bírálja el.

A díj kiosztásának időpontja: 2016. február 1.